Fél évszázada várja a javítás befejezését ez az 1957-es Mercedes SL.
Titkolja a Fisker a Karma hibáját
Nem árulta el a Fisker, mi volt a baja az autónak, pedig az egész akkumulátort kicserélték.
Öngyilkos lett a Lada
Látványos körülmények között vetett véget földi pályafutásának ez a Lada.
Sikeresen zárult az I. CERSC konferencia
2012. március 8-10. között került megrendezésre az I. CERSC konferencia, melynek témája a közlekedésbiztonsági kampányok hatékonysága volt.
Loebnek hatodszorra is sikerült
Továbbra is megállíthatatlan Sebastien Loeb, aki hatodszorra nyert Mexikóban.
Vége a télnek, kezdődik a Forma-1
Ausztráliában indul a 2012-es Formula-1-es szezon. Tisztázódnak majd az erőviszonyok is.
12 személyes Dodge Viper – városnéző busz helyett
Egy amerikai cég kitalálta, és meg is valósította a világ leghosszabb Dodge Viperét.
Ennek a DeLorean-nek nincs szüksége utakra
A Vissza a jövőbe óta tudjuk ezt az örök igazságot. Meg azt, hogy nehezen gyorsul az autó 140 km/órás tempóra.
Kinyomtatták a világ legkisebb versenyautóját
Emberi hajszál vastagságnyi versenyautót nyomtattak Bécsben a kutatók.
Hazatért az első magyar Astra
Túlesett a bejáratáson az első, magyar gyártású Opel Astra, amely hétfőn tért haza Szentgotthárdra.