avatar

Auto Motor

Cikkeinek száma
19167
Kedvelt cikkei
0
Most Popular Posts

Új Gas Gas motorkerékpárok

A Gas Gas a múltban még sohasem gyártott 14 ezer motort egy évben, a cég bevétele még sosem volt évi 59,5 millió euró, míg 45 országba még sosem exportálta termékeit a márka. A második legnagyobb spanyol gyártónak mindez tavaly sikerült, az idei évre pedig még nagyobb tervei vannak. A cég 16 ezer motorra szeretné felvinni a termelést, aminek köszönhetően 70 millió eurós bevételt érhetne el. A kizárólag terepmotorokkal foglalkozó márka ennek érdekében a triál, az enduro, a motokrossz és a quad modellcsaládját is megújította.

Skoda Octavia

A népszerű Skoda Octavia második nemzedéke kívül-belül formásabb elődjénél, s technikai színvonalát tekintve még nagyobbat lépett előre. Görögországban győződhettünk meg arról, hogy az újdonság szinte mindent felvonultat, amit a Volkswagen konszern ma az alsó-középkategóriában kínál.

Toyota RAV4 2.0 D-4D 4×4 Sol

A Toyota 1994-ben új kategóriát teremtett a RAV4-essel. Induláskor magától értetődően ragadták magukhoz a legnépszerűbb hobbiterepjárónak járó címet Európában, amit aztán a mezőny népesebbé válásával is megtartottak. A japán szabadidő-autó napjainkig 1,4 millió példányban kelt el világszerte, ám a Toyota egy percig sem pihen babérjain...

DAF flotta

A DAF 75 darab, egyenként 430 lóerős, SPACE CAB kivitelű, automata váltós, kitörésgátlóval is felszerelt vontatóból álló flottát adott át a közelmúltban a nemzetközi közúti fuvarozással foglalkozó, gyáli székhelyű Trans Europe Logistics Részvénytársaságnak (TEL Rt.).

MINImális frissítés

Műszakilag és optikailag egyaránt kismértékű frissítésen esik át rövidesen a MINI komplett szériája. A család első aktualizálásáról kívülről a teljesen prizmamentes első lámpaburák, valamint az első-hátsó lökhárítók árulkodnak, míg belül számos ergonómiai, esztétikai és biztonsági nóvummal gazdagodott a brit-német prémiummini.

Gyorsasági motoros GP: Welkom

A lehetô legszebben indult útjára az 56. gyorsasági motorkerékpáros világbajnokság. Mindhárom kategóriában az utolsó méterekig tartó párbajokban dölt el az elsôség sorsa a vb történetének 10. dél-afrikai GP-jén. Bebizonyosodott továbbá, hogy a motorsportban igenis a pilóta tudása számít elsôsorban, hiszen Valentino Rossi az elsô yamahás versenyén, Daniel Pedrosa az elsô 250-es viadalán, míg Andrea Dovizioso az elsô gyári hondás megmérettetésén diadalmaskodott egy számára szinte ismeretlen motorral.

bezár