avatar

Auto Motor

Cikkeinek száma
19167
Kedvelt cikkei
0
Most Popular Posts

KRESZ-módosítás: finisben?

Hosszú hónapokig tartó egyeztetési és véleményeztetési folyamat után úgy tűnik, idén tavasszal végre a parlament elé kerül a KRESZ-módosítás. A tervezetben szereplő legfontosabb elemek – amelyeket a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) az világhálón is megszondáztatott – ugyan várhatóan szerepelnek majd a kész javaslatban, de hogy pontosan milyen formában, azt még mindig nem lehet tudni.

Toyota Auris és Corolla menetpróba

A Toyota nemcsak a Corolla kilencedik generációját, hanem a sorozat nevét is lecserélte, legalábbis a három- és ötajtós változatok esetében. Az Aurisszal az újdonságokra, míg a Corollával a tradíciókra fogékony vásárlókat ostromolja.

3 év általános garancia már minden Skoda modellre is

A Porsche Hungaria Kft. által forgalmazott többi márkához hasonlóan, a Škoda modelljeihez is mostantól 3 év általános garancia jár. A cseh márka jelenleg 56 tagú kereskedői hálózatával már évek óta benne van az első négy, legnagyobb darabszámban értékesítő márka között. A Škoda gyár megbízható termékeihez a vásárlóknak nyújtott szolgáltatások is folyamatosan magasabb szintre emelkedtek. Ennek egy újabb állomása a 3 éves garancia.

Subaru Outback 3.0R teszt

Az Outback a felső-középkategória legjobbjai közé tartozik, mégis méltatlanul háttérbe szorul az értékesítési listákon. Szolgáltatásai, képességei és ára alapján ugyanis szűk vevőréteg igényeit elégíti ki. Nemrégiben modellfrissítés történt, s ahogy az ilyenkor lenni szokott, az autó előnyére változott. Azt azonban mi sem gondoltuk, hogy ennyire.

Honda CR-V 2.2 i-CDTi Executive: nem az ász a pakliban

Bár szinte valamennyi kategóriára igaz, hogy a szűkülő vevőkör miatt a márkák minden eddiginél jobban egymás torkának esnek, a közepes méretű (hobbi) terepjárók versenyére mindez talán még jobban jellemző. A CR-V eddig is a piacvezetők között szerepelt, s az új változattal szerzett tapasztalataink birtokában akár nagy téttel is fogadnánk a Honda új ászára.

AAA Auto: idén 10 ezer használt autó a cél

Országos hálózat kiépítését tervezi a hazánkban tavaly szeptemberben megjelent, ám több közép-európai országban is használtautó-kereskedéssel foglalkozó AAA Auto cég. A tavaly három és fél hónap alatt közel másfélezer autót értékesítő, a hozzájuk beadott autókért azonnal, készpénzben fizető vállalat idén közel tízezer járművet szeretne eladni.

3 év általános garancia minden Volkswagen modellre

A „Volkswagen – Biztos lehet benne” szlogen már régebben is utalt arra, hogy a wolfsburgi márka mindig is nagy hangsúlyt helyezett a megbízhatóságra és az ügyfelek elégedettségének növelésére. Mindez az utóbbi években az innováción keresztül a Volkswagen típusok technikai fejlesztésében, és az autókhoz nyújtott szolgáltatások kiterjesztésében is kézzelfoghatóvá vált. A technikai innovációk esetében elég csak a PD TDI, az FSI, TFSI és TSI motorokra, a 4MOTION összkerék-hajtásra, vagy az EOS-ban megjelent első CSC tetőrendszerre gondolni.

Kipróbáltuk az új Skoda Fabiát

Kivételesen kiváltságos helyzetbe kerültünk: az elsők között próbálhattuk ki az új Fabiát! Mivel a nemzetközi bemutató első napján vettünk részt, az esti sajtótájékoztatón tapintani lehetett a feszültséget. Hogy milyen az újdonság? Slágergyanús!

bezár