Egy állítólagos elé vágó autó miatt kapta el a kormányt a Venom 1000 tuninggal rendelkező sportkocsi sofőrje. Az okozott kár alapján elég gyorsan haladt.
Csak a laboratóriumban tudják a modern dízelek teljesíteni az Euro 6-ot
Az ICCT elnevezésű szervezet közúti forgalomban mérte a modern dízelek károsanyag-kibocsájtását, és az derült ki, hogy sokkal nagyobb az NOx-szennyezésük, mint laboratóriumban.
Oettinger Golf 500R: ha kevés a motorod, toldd meg egy hengerrel
Az Oettinger tuningcég nem a gyári, 2,0 literes TFSI-t tuningolja, hanem rögtön a 2,5 literes soros öthengeresre vált a Golf esetén.
WTCC: rendhagyó versenyen egy negyedik helyet szerzett Norbi
A Nürburgringen Michelisz Norbert az első futamon a negyedik helyen végzett, a másodikat technikai okok miatt nem tudta befejezni.
Egymásra talált a két agyalágyult sofőr
Londonban rögzítette egy fedélzeti kamera két autóvezető anyagi kárral végződő civakodását.
Sokat tud a Mercedes CLS, de az úszás még nincs ezek között
Hátramenet helyett előremenetbe kapcsolt az itt látható Mercedes CLS vezetője, amikor távozni akart a csatorna partján lévő parkolóhelyéről.
Összement a Camaro: kisebb, könnyebb és újra van négyhengeres erőforrás
Épp csak annyira ment össze a Chevrolet Camaro, hogy ne érje szó a ház elejét. Az alapmotor is 275 lóerős...
Bajor klasszikusokkal a Balaton-felvidéken
Nem csak a BMW-rajongóknak mondanak sokat ezek az autók: E30 M3 Cabriolet, M 635 CSi, 850i. Mi pedig ki is próbálhattuk őket a Bavarian Classics jóvoltából!
Mire jó a stadion? A brazil példa szerint buszparkolónak!
A 2014-es Futball Világbajnokság alkalmából Brazíliában rengeteg pénzt költöttek stadionok építésére-felújítására. Most pedig kiderült, hogy mindez felesleges pénzkidobás volt.
A külföldi büntetések itthon is megtalálják a száguldozót
A magyar autósok által külföldön elkövetett közlekedési szabálysértések miatt kiszabott bírságot három országban is behajthatják a jövőben: Ausztria, Horvátország, Bulgária és Magyarország megállapodást kötött.