Nagy port kavart fel még 2010-ben a Duster, hiszen a jóárasított szabadidő-autó még azokat is képes volt meggyőzni, akik egyébként idegenkedtek a Dacia márkától. Ma már ott tartunk, hogy hazánkban a magánvásárlókat nézve a legnépszerűbb márka a Dacia, és a legnépszerűbb autó a Duster. Hiába a siker, nem kerülhette el a sorsát az autó, és most leporolták.

Arra nagyon odafigyeltek, hogy ne nagyon öregbítsék a megjelenést, épp csak a hűtőrácsot és a lámpákat változtatták meg kint. Bent teljesen új a műszerfal, az ablakemelők kapcsolója immár az ajtópanelon található, felár ellenében rendelhető a MediaNav fejegység, és ami a legfontosabb, az eddiginél jobban elszigetelik az utasteret a külvilágtól. A tűzfal új burkolata csendesebb motorhangot eredményez, az ajtók új tömítése a szélzajt és a bejutó kosz mennyiségét csökkenti – illetve a forgalmazó képviselője felhívta arra a figyelmet, hogy határozottabban kell becsukni az ajtót az új modellen.

A felfrissített megjelenés és csendesebb utastér nem minden, alapfelszerelés lett az elektronikus menetstabilizáló is, aminek következtében 50-100 000 Ft-tal emelkedett az egyes változatok vételára – a 105 lóerős alapmodell 2 790 000 Ft-ért kapható. No meg van egy új erőforrás is, az 1,2 literes, 125 lóerős benzines turbó 6 fokozatú váltóval és elsőkerékhajtással rendelkezik, és csak a két magasabb felszereltséggel (Arctic és Exeption) választható. Ezt nem tudtuk kipróbálni még a hazai bemutatón, és egyébként is csak az összkerekes dízelt lehetett egy körre elvinni a Rendőrség tanpályáján.

Az oktatókkal való rövid beszélgetés során hamar kiderült, igazi terepjáró az, aminek kapcsolható az összkerékhajtása, mert azokat akár kilométerek ezrein keresztül is lehet mostoha körülmények között hajszolni. De a szabadidő-autók közül a Duster még a jobbak közül való, hiszen legalább – egy forgókapcsolóval – rögzíthető az összkerékhajtása, amikor is 50:50 arányban osztja el a Haldex-kuplung a nyomatékot a tengelyek között. A Tétényi Fennsíkon található létesítmény három évvel ezelőtt kialakított „terepkörén” valószínűleg egy elsőkerékhajtású autó is végigment volna, ha épp nem szitál az eső. Ilyenkor ugyanis az agyagos-márgás talaj csúszós, és bizony a sáros pocsolyákból kifelé kell az összkerékhajtás.

Egyébként nagyon nem erőltette meg a Dustert ez a feladat, eleinte még a jobbegyen ülő oktató még kapcsolgatta az Auto és a 4WD Lock között a hajtást, de úgy a harmadik-negyedik kör magasságában már egykedvűen nézte tájat, miközben az Duster Auto állásban és I-es és II-es fokozatban végigment a pályán. Persze nem minden Dacia remek terepjáró, a személyszállításra beállított két darab Logan MCV kombiról leesett az első alsó légterelő, amely az egyik pocsolyából kifelé jövet ért le. Az anyagi kár nem jelentős, csak valahogy senki nem akart aláfeküdni a derékig sáros autóknak, hogy visszaillessze a rugalmas műanyag elemet a helyére…

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!