Fotó: Lővei Gergely

Fiatal még a DS, ezért olyan dolgokat is megengedhet magának, amit nagy múltú autómárkák nem: jelen állás szerint 2025-ben kivezetik a piacról a belső égésű motorral szerelt autókat, nem várnak 2028-30-ig, mint a nagyok. Európában 33%-on, Magyarországon 50%-on áll az elektrifizált autók értékesítése, ezzel a prémiummárkák között az élen járnak; igaz, volumentekintetében még van hova fejlődni. Kissé nehezíti a dolgukat a jelenlegi szállítási válság, a Kínában gyártott DS 9-es limuzinok úgy 1 éves késésben vannak az eredeti ütemtervhez képest, ilyesmitől nem kell félni a hazánkba most megérkezett DS 4-esnél, hiszen az Rüsselsheimben készül.

Aprólékosan kidolgozták a legapróbb részleteket is, folyamatosan újabb és újabb dolgokat vesz észre az ember az autón, és akkor ott van még a show-is, amit az összesen 96 LED-del megoldott világítás nyújt, kezdve az animált üdvözlőfénytől a padlóra vetített logóig. Kezdetben három alap hangulat – normál, Cross és Performance Line – közül lehet választani, előbbi sok krómot kap, a középső 20 colos könnyűfém felniket és fényezetlen fekete betéteket a karosszéria aljára, utóbbi feketére fényezett karosszériadíszeket visel. Bent is különleges részletekkel találkozunk, összesen 6 -féle kárpitozás közül lehet választani, ezek nagy felületen borítják a műszerfalat és az ajtókárpitokat is. A Nappa-bőrt például kézi munkával készítik, összesen 2 év fejlesztőmunkájába került, hogy a nagysorozatú gyártás mellett ez a megfelelő minőségben működjön.

Teljesen új a fejegység és az ott használt Iris rendszer, amely teljesen személyre szabható kialakítással, normál beszédet kezelni képes hangvezérléssel – világnyelveken érhető el – rendelkezik, különlegessége, hogy a fent lévő érintőképernyő mellett van egy második, 5 col átmérőjű darab is a könyöklő előtt. Utóbbi alapvetően 6 darab szabadon programozható funkció gyors elérését biztosítja – pár másodperc várakozás után feldobja a lehetőségeket a rendszer, majd az ujj mozgatásával és annak felemelésével lehet választani. Márciusban érkezik majd az az online frissítés, ami lehetővé teszi majd a kézírás-felismerést, amivel például a navigáció címbeadása végezhető majd.

Egy rövid vezetésre is volt időnk a hazai bemutatón, a 225 lóerős rendszerteljesítményű plug-in változat kulcsát szereztem meg. Ezúttal a műszerfal alsó részére rejtették a motorindító kapcsolót, egyébként hosszabb tanulmányozást kívánna a kezelés tökéletes elsajátítása – ha épp nincs „Vissza” menüpont a képernyőn, akkor csak a műszerfalon lévő „Otthon” kapcsoló a megoldás, ami viszont rögtön a főmenübe visz vissza. Amúgy nagyon csöndes a haladás – az idő rövidsége miatt még a gyári szerelésű nyári abroncsokon gördült a tesztautó –, én egyedül az erősebb motorfék-hatást, azaz energia-visszatermelést hiányoltam, még a B fokozat aktiválásakor is. Egyedüli ergonómiai bakinak azt találtam, hogy az ajtókárpitokon viszonylag mélyen, egy szélesítés alatt helyezték el a kilincseket, amelyeket így kicsit nehezen lehet elérni. Bővebbet majd a DS 4 teszt után tudunk mondani az újdonságról.