Egy évvel ezelőtt adtak először hírt az Aston Martin és a Red Bull Racing F1-es csapat és az AF Racing által közösen fejlesztett Valkyrie elnevezésű hiperautóról, most pedig elkészültek a végleges megjelenéssel is. A korábbi állapothoz képest talán a fényszórók megjelenése a leglátványosabb változás, de a munka jelentős része az aerodinamika megalkotását jelentette.

A szemmel látható részeken megtartották a nagy, egybefüggő felületeket, a szükséges leszorító-erőt a padlólemezzel állítják elő, ahol több aktív elemmel lehet szabályozni a légáramlást. A külső tükrök túlságosan nagy turbulenciát okoztak volna, ezért kamerákkal-kijelzőkkel váltották ki őket, a monitorok az A oszlop tövében kerültek elhelyezésre, mert a vezetők ösztönösen ide pillantanak, ha a hátsó történést akarják figyelemmel követni. A márkajelzés nem matrica, hanem mindössze 70 mikron vastagságú – az emberi hajszálnál harmadával vékonyabb – alumíniumlapka, és 99,4 százalékkal könnyebb a hagyományos tűzzománc Aston Martin márkajelzésnél.

Vannak képek a belső térről is, amellyel kapcsolatban azt tartják fontosnak, hogy 2 darab 98%-os felnőtt ember is kényelmesen elfér benne. Mármint ha kényelmesnek lehet nevezni a közvetlenül a karbon vázhoz csavarozott üléseket, amelyek az F1-es versenyautókhoz hasonlóan döntött támlával és emelt lábakkal rendelkező pozíciót biztosítanak. Alapáron négy, felár ellenében hatpontos biztonsági öveket kapnak az utasok. Hogy a sofőr az útra tudjon koncentrálni, minden fontos kezelőszerv a kormányon van, és szintén itt található a műszeregységet jelentő LCD kijelző.

Az Aston Martin még mindig nem közölt hivatalos adatokat a technikáról, de jól értesült források szerint egy 6,5 literes V12-es szívómotor és egy villanymotor hajt majd közösen, a rendszerteljesítmény pedig 1100 lóerő lesz, miközben a saját tömeg alig haladja majd meg az 1 tonnát.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!