Kicsit olyan lett az elektromos Mini tanulmánya, mint egy elrontott tuningautó: telepakolták légterelővel a karosszériát, és rikító színnel ki is emelték ezeket, hadd lássa ország-világ, hogy hadilábon állunk az ízléssel. Na jó, a Mini formatervezőinek még sikerült a Countryman szabadidő-autón látható, kerékjáratok fölötti karaktervonalat is becsempészni az egyébként ettől – még? – mentes háromajtós karosszériára, és különben is a figyelemfelkeltés volt a céljuk.

Kevés olyan sajtóközlemény ahol, olyan sokszor szerepel az elektromos jelző, mint a Mini Electric tanulmányéban, de ezen kívül semmi érdemi információval nem szolgálnak a belső égésű erőforrást kiváltó hajtásról. Se csúcs/tartós teljesítmény, se akkumulátor-kapacitás, se hatótávolság; csak annyit tudunk meg az autóról, hogy megmarad a gokartszerű vezethetőség és nincs helyi károsanyag-kibocsájtása. Inkább azt taglalják, hogyan készítették el 3D nyomtatással a légterelők egy részét, vagy hogy a 19 colos átmérőjű könnyűfém felniket a hűtőrács és az ott elhelyezett E-betűs logó ihlette. Hátul a két lámpa összetételével alakul ki a Union Jack, azaz Nagy-Britannia zászlaja.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!