Hivatalosan Q4 névre hallgat az a tanulmány, amelyet a Pekingi Autószalonon fog leleplezni az Audi, de a közreadott vázlatok alapján nem nehéz kitalálni, hogy az itt látható szabadidő-autó kupé nem más, mint egy emelt hasmagasságú, ötajtós kombi karosszériával ellátott Audi TT.

Ráadásul a hírek szerint ez nem marad csak egyedi tanulmány, záros határidőn belül – akár már ősszel, a Párizsi Autószalonon – találkozhatunk majd a szériaváltozattal. A Q3-as és a Q5-ös között bőven van hely egy még prémiumabb szabadidő-autónak, és hát nem szeretnék harc nélkül átengedni a piacnak ezt az igen jelentős nyereséggel kecsegtető szegmensét a BMW-nek, aki hamarosan az X4-essel nyitja a sort. Ennek a közvetlen ellenfele lehet az MQB alapra épülő jármű.

A tanulmányba egyébként nagyjából azt a benzin-elektromos hibrid hajtást szerelték, mint a Detroitban bemutatott, háromajtós TT szabadidő-autót mintázó Allroad Shooting Brake tanulmányba. Az újdonságot az jelenti, hogy ezúttal nem csak konnektorról lehet tölteni az akkumulátorokat, de indukciós, azaz vezeték nélküli energiaátadásra is lehetőség van. A Pekingi Autószalonon ismerhetjük majd meg teljes egészében az új Audi tanulmányt, addig csak tipp marad a 402 LE/650 Nm-es rendszerteljesítmény.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!