Idén tavasztól már nem lehet benzinmotoros Smartot rendelni, a jövőben az akkumulátoros-elektromos hajtásról szól majd az alapvetően városi autókat kínáló Smart márka. Arról, hogy mire számíthatunk a jövőben a Párizsi Autószalonon bemutatott forease tanulmány segítségével alkothattunk először képet, a Genfi Autószalonon bemutatkozó forease+ tanulmány pedig azt mutatja, hogy időközben rájöttek arra a fejlesztők, hogy tető nélkül nehezen lehet Európában autót eladni.

A forease+ vászonteteje nem annyira az időjárás viszonytagságaitól véd – nincsenek oldalablakok , sokkal inkább a sportos megjelenést erősíti lendületes kialakításával, arról nem is beszélve, hogy nem igazi kabriótetőről van szó, hanem szövettel bevont kemény műanyagtetőről, amit két darabban lehet eltávolítani. Márkajellemzőnek ígérik a három LED-es fényszórót, a felnik kialakításánál az alacsony légellenállás volt a fő szempont. Az utastérben nappa-bőr és megvilágított biztonsági övek teremtenek különleges hangulatot a szó szerint levágott kormánykerékkel együtt.