Az Egyesült Államokban 1972 és 1994 között mintegy 50 ezer lakóautót építettek Toyota pickupból, számos gyártó kínált ilyen járművet, némelyeket a márkakereskedéseken keresztül lehetett megrendelni, például a Chinook átalakítását. Ezt idézi meg az idei SEMA kiállításon bemutatott Tacozilla elnevezésű jármű, a Tacoma pickup alapján megvalósított összkerékhajtású lakóautó grafikája a fél évszázaddal ezelőtti járművekre utal.

Amíg a régi lakópickupokat a szimplafülkés változatból építették jellemzően hátsókerékhajtással, a modernet a nyújtott fülkés alváz alapján valósították meg. Rögtön a TRD kivitelből indultak ki, amelynél még a hasmagasságot is megnövelték 5 centivel annak érdekében, hogy jobbak legyenek a tereptulajdonságok, és bütykös gumikat is használnak.

Mivel terepjárónak tervezték a járművet, a doboz alumíniumból készül lekerekített sarkokkal, így jól ellenáll a faágaknak, csak a hátsó ajtóra mintegy 100 munkaórát fordítottak, hogy biztosítsák annak könnyű használhatóságát, azaz ne kelljen lehajtania a fejét az 1,8 méter magas embereknek se.

Egy felnyíló műanyag tetőablakot is beépítettek a természetesen fény és a szellőzés biztosítására, a motortérben elhelyezett dedikált akkumulátor biztosítja a lakórész energiaellátását, a benzintankot teljesen elszigetelték, hogy még véletlenül se jussanak gőzök a beltérbe. Melegvizes zuhany került a Tacozilla hátuljába, az étkezőasztalt 3D nyomtatással készítették, a padlót tíkfa borítja, a falak könnyen takaríthatóak.