Tovább folytatódott a növekedés a hazai újautó-piacon, amellyel kapcsolatban a darabszámok mellett azt emelte ki Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke, hogy hajszálnyival ugyan, de 60 % alá csökkent a céges vásárlások aránya, ami arra utal, hogy a magánvásárlók is kezdenek visszatérni a kereskedésekbe. Az eladások további növekedését várják az idén is, az elektromos autózás szerepének növekedését jelzi, hogy külön előadást tartott Dr. Ugron Gáspár Gábor, az e-mobi kft. ügyvezetője.

Az állami cég szerint a régióban Magyarország áll a legjobban töltőpontok tekintetében, 179 nyilvános töltőpont van jelenleg (összesen 502), és az év végére ezek mellé továbbiak jönnek (60 megyei jogú városokban, 40 kormányhivataloknál, 40 idegenforgalmi célpontoknál, 20 villanytöltő autópályák mellett, 179 Budapesten), amelynek eredményeként 2018 végén elektromos autóval bejárható lesz Magyarország. Ezek mellé jön még az idén 213 töltőpont Önkormányzati beruházásban. Ezt a bővítési ütemet belátható ideig megtartják, azaz évente 200-300 töltőponttal bővül majd az állami kézben lévő hálózat, amelyet egyébként piaci szereplő fog üzemeltetni.

Az autónként legfeljebb 1,5 millió Ft-os támogatással kapcsolatban az idén határozatlan időre meg akarják hosszabbítani a pályázatot, és egyszerűbb eljárás megvalósításán dolgoznak. A cél, hogy 2030-ra az egész magyarországi autóállomány 30%-a elektromos hajtású autó legyen (több, mint 415 ezer darab). Ennek elérése érdekében szabályozzák majd az otthontöltési technológiát (jellemzően az esetek 75-80 %-ban otthon-irodában töltik az elektromos autókat), olyan elszámolási rendszert akarnak kialakítani, amikor az otthon-irodában telepített falitöltő áramát üzemanyagként elszámolhatja az üzemeltető.

A nagy haszonjárművek terén továbbra is a vezetőhiány a meghatározó probléma, a helyzetet csal súlyosbítja, hogy 50 év felett van az átlagéletkor a szakmában, tehát 10 év múlva rohamosan romlik majd a helyzet – egyelőre nem biztos, hogy addigra beérik az önvezető technológia, de a fiatal vezetők képzésébe se éri meg feltétlenül pénzt fektetni, hiszen belátható időn belül átvehetik az irányítást a robotok.

A motorkerékpárokkal kapcsolatban az a legnagyobb probléma, hogy az állam nemhogy segíti, de épp ellenkezőleg, megnehezíti a forgalmazók életét. Noha 2017 január 1-től már csak Euro 4-es előírásoknak megfelelő motorkerékpárt lehet forgalomba helyezni az Európai Unióban, a magyar elektronikus vizsgáztatási rendszer (KÖKIR) ezeket nem ismeri, úgyhogy a forgalmazóknak minden egyes gépet fizikailag el kell vinniük műszaki vizsgára, ami további plusz költséget és időt jelent egy-egy értékesítésnél. Az MGE-tag importőrök egyébként nem vesznek részt az idei motorkerékpár-kiállításon, több hónapos egyeztetés után se sikerült megállapodni a szervezővel – azt ígérik, 2019-ben egy még jobb kiállítással jelentkeznek az MGE motorkerékpáros szekciójának tagjai.