A második generációs Ford Granada nem épp a legszebb autók közé tartozik, de ez a kortársaira is igaz. Nagy méret, kényelmes futómű, kellemes motorok – esetünkben 160 lóerős V6-os volt a legerősebb, sorozatgyártású erőforrás.

Azt tudjuk a képeken szereplő példány előéletéről, hogy azt gyárilag egy négyhengeres motorral szerelték, amelyet már jó pár évvel ezelőtt kidobott a mostani tulajdonos, és egészen mostanáig egy 2,0 literes Cosworth turbómotor repítette a gépet. Azonban ennek a blokknak is a végére ért a fejlesztés, már nem lehetett tovább növelni a teljesítményt, így elkezdődött az előkészület a motorcserére.

Eredetileg az volt a cél, hogy egy Nissan Skyline-ból származó R32-es soros hathengeres költözik be a Ford Granada orrába, hiszen a japán erőforrás legendásan jól tuningolható, és akár ezer lóerő fölé is lehet tornászni a tudását. Szóval ott tartunk, hogy eladásra került a Cosworth-négyhengeres, majd minden a feje tetejére állt.

A Skyline-blokk helyett sikerült egy Koenigsegg CCX motorra szert tenni. Utóbbi egy Ford V8-as alapján tervezett turbómotor, 4,7 literes lökettérfogattal, és gyárilag úgy 800 lóerős teljesítménnyel. De hát nem széria-motorra vágyott a Granada tulaj, ezért egy kicsit belenyúlt a svéd motorba. Épp csak annyit, hogy ha rövid ideig is, de 1700 lóerőt (!) teljesít. Nem tudjuk, milyen váltó van az autóban, de azt igen, hogy a gyári merev híd helyett egy, 1999-2004 között kínált Mustang Cobra R független hátsó felfüggesztés dolgozik hátul, a lassulásról meg Porsche fékek – minden bizonnyal 911 Turbo – gondoskodnak.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!