Újra lesz Audi RS3-as, és ezzel kapcsolatban az a jó hír, hogy nem kell rá nyolc évet várni, mint az előző generáció esetén, hanem hamarosan megjelenik majd a kínálatban az autó. Az meg hab a tortán, hogy kitart a 2,5 literes, öthengeres benzines turbómotor mellett a forró ferdehátú.

„Nagyon sikeres volt az RS3-as, sokkal többet adtunk el belőle, mint amire számítottunk” – nyilatkozta az Audi S3 Convertible piaci bevezetése alkalmából Frank Gruner, az Audi S és RS modellek vezető tervezője. Azt is hozzátette, hogy noha a Genfi Autószalonon megmutatták a 2,0 literes turbómotor 420 lóerős változatát egy TT karosszériába építve, az nem helyettesíti majd a 2,5 literes, soros öthengerest. „Az embereknek hiányozna az öthengeres hang. Németországban a hang legalább olyan fontos, mint a teljesítmény. Az Audinál nagy hagyományai vannak az öt hengernek, a rajongók igénylik ezt.”

Azért lesznek fontos újítások is az autónál, például a Győrben gyártott Audi RS3-as csak balkormányos változatban létezett, az új modellből már készül jobbkormányos is – így például az Egyesült Királyságban is forgalmazni fogják majd. Ráadásul a hírek szerint már idén ősszel, a Párizsi Autószalonon megismerhetjük majd az újdonságot, amelyről még nem tudni, újra nálunk készül-e majd.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!