Virgil Abloh Mercedes-Benzzel való együttműködésének első eredménye egy különleges G-osztály volt, a másodiknak a bemutatását azonban már nem érhette meg a divattervező, 41 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Azonban a családja ragaszkodott hozzá, hogy a gyár igenis mutassa meg a nagyvilágnak a Project Maybach néven készített terepjáró luxuskupét.

Túraautós arányokkal megáldott, de azért a G-osztály dobozformájából is merít a kétajtós kupé karosszéria, amelynél nem csak a bütykös abroncsok és az emelés, de külső bukókeret és utólagos fényszórók is árulkodnak arról, hogy itt az épített infrastruktúra kereteit meghaladó járművel van dolgunk. A márkához híven a kétszemélyes utastér a fényűzésről szól, az akkumulátoros-elektromos hajtás jóvoltából teljesen sík a padló, nagy méretű fotelek várják az utazókat, minimalista a műszerfal kialakítása.

Nem tudjuk, mivel töltötték meg a kocsi elejében és hátuljában található tereket, azokhoz ugyanis nem lehet hozzáférni, hiszen a karosszéria sötét középső része alapvetően napelemeket rejt, amelyek rögzített üvegpanelek alatt rejtőznek, az akkumulátor a padló alá került; csomagokat jobb híján a tetőtartón lehet szállítani. A Project Maybach minden segítséget megad az expedíció résztvevőinek, végszükség esetére az ajtó melletti Maybach-fejszéhez folyamodhatnak az utasok.