Nemsokára bemutatkozik az Audi A8-as felfrissített változata, de addig is van egy nagy újdonság a típussal kapcsolatban: bemutatkozott a Horch nevű csúcsmodell. A kiindulási alapot az Audi A8 L jelenti, de a karosszériát további 130 mm-rel megnyújtják, és némi extra karosszériadíszeket is láthatunk, beleértve a hűtőrács-betétet és a felniket.

A lényeg a belső átalakulása, a légzsákpárnát bőrrel vonták be, a négy karikás márkajelzést pedig egy stilizált singleframe hűtőrács-keretben helyezik el a kormány közepén. A második sorban az extra méretű lábtéren felül két elektromosan állítható, masszázsfunkciós fotelnek örülhetnek az utasok, a teljes hosszúságú középkonzolról lehet vezérelni a hátsó szórakoztató rendszert, a kényelmi funkciókat.

Kifejezetten a kínai piac számára fejlesztették ki az 5450 mm hosszú Audi A8 L Horch-ot, amelyet egyedüliként a 3,0 literes, 340 lóerős biturbó V6-ossal kínálnak majd, nyolcfokozatú automatikus váltóval és quattro összkerékhajtással. Ennek oka egyfelől az, hogy a kényelem van a középpontban, másfelől nem akarják a Bentley pozícióját veszélyeztetni.