Utolérte a downsizing az Audi RS5-ös sportmodellt is, amellyel kapcsolatban az a legnagyobb újdonság, hogy még az S5-ösnél is kisebb a motorja. Utóbbiban 3,0 literes lökettérfogatú a V6-os biturbó, az RS5 viszont mindössze 2,9 literből gazdálkodik-garázdálkodik a sofőr vérmérsékletének megfelelően, hiszen a 450 LE és 600 Nm csúcsteljesítmény magasabb a korábbinál. Ehhez még hozzájön, hogy a tömegből is sikerült lefaragni 60 kg-ot.

Egyedüli váltóként 8 fokozatú, hagyományos automatát kínálnak, és ennél az autónál rögzített a tengelyek közötti nyomatékeloszlás: 40 % jut előre, 60 % jut hátra. Elöl-hátul ehhez a modellhez kifejlesztett, 5 lengőkaros független felfüggesztések dolgoznak, a kerékjáratokba alaphelyzetben 19, felár ellenében 20 colos felnik kerülnek. A szélesebb nyomtáv miatt ki kellett szélesíteni a kerékjáratokat, az új megjelenéshez az egykori Audi 90 IMSA versenyautót vették alapul a formatervezők, megfejelve némi karbon körítéssel.

A vérbő megjelenéshez illenek a menetteljesítmények is, a 100 km/h-s sebességet álló helyzetből indulva 3,9 másodperc alatt futja meg az Audi RS5 Coupé, a csúcssebessége elektronikusan korlátozott 250-280 km/h, míg a szabványos fogyasztás a maga 8,7 l/100 km-es értékével 17 %-kal alacsonyabb az elődnél. Persze erre ugyanúgy ráduplázhatunk, mint a V8-asnál…

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!