A Mazda már régen is próbálkozott a kis árréssel kecsegtető kisautójának európai gyártásával, a Ford Fiestával közös Mazda aztán sok fejfájást okozott a japánoknak, mivel a Spanyolországban összerakott autóra is be kellett vállalniuk a Japán autókra szabott 3 év 100 000 km-es garanciát, és bizony megugrottak a garanciális költések annál a modellnél. Nem csoda, hogy gyorsan összetértek a házon belül készített típushoz, amely Európában kívül tovább folytatja pályafutását – például az Észak-Amerikában gyártott modell arrafelé Toyota Yarisként is megvásárolható a két cég közötti stratégiai megállapodásnak köszönhetően.

Most ezt a modellcserét viszonozza a Toyota azzal, hogy az Európában gyártott Yaris mennyiség egy részét átengedi a Mazdának, ahol Mazda2 néven találjuk majd meg az autót. Épp csak a legszükségesebb minimum változtatásokat hajtják végre, azaz lecserélik a márkajelzéseket és a padlószőnyegen a feliratot, de például az egyedüliként választható, 1,5 literes benzinmotort használó 116 LE rendszerteljesítményű öntöltő hibrid jelvénye már nem változik; igaz, az a Suzuki Swace-nál is változatlan marad. Az új Mazda2 2022 tavaszán jelenik meg a kereskedőknél – aki nem bír addig várni, az a Toyota szalonokban is kipróbálhatja az autót –, a vételárat majd a forgalmazás megindulásakor közlik.