Még 2020 nyarán debütált Thaiföldön a Toyota Corolla Cross nevű szabadidő-autó, és a világpremierrel együtt azt is közölték, hogy legalább két évig nem tervezik az európai forgalmazást. Pár hónapot erre is ráhúznak, hiszen csak 2022 őszén érkeznek az első példányok Európába a C-HR és a RAV4 közötti rést betöltő, praktikus karosszériával rendelkező autóból.

Kontinensünkön egyedül a 2,0 literes benzinmotort használó öntöltő hibrid hajtással kínálják majd a típust, ennél a belső égésű- és a villanymotort is átdolgozták, 8%-kal 197 lóerőre emelkedett a rendszerteljesítmény, a lítium-ion akkumulátor tömege 40%-kal lett alacsonyabb. Mifelénk hátsó hajtómotorral (41 LE) rendelkező AWD-i összkerékhajtás is elérhető lesz, a 0-100 km/óra gyorsulás mindkét esetben 8,1 másodpercet vesz majd igénybe; fogyasztási adatok később lesznek. Az európai változat 12,3 colos képátlójú vetített műszeregységet és 10,5 colos képátlójú központi érintőképernyőt kap.