Nagyon sokat már nem kell várnunk a Caddy leváltására, hamarosan ez is minden bizonnyal áttér majd az MQB-alapokra. Addig is Genfben bemutatkozott az e-Co-Motion elnevezésű tanulmány, amelyről azt mondják, egy hamarosan érkező haszonjárművet előlegez meg. A 4,55 méteres hossz miatt nem kell sokáig gondolkodni azon, melyikről van szó.

A tanulmány egyébként akkumulátoros-elektromos hajtást kapott, mégpedig elektromos hátsó tengellyel oldották meg a hajtást. Az egyszerű fogaskerék-áttételen keresztül hajtó motor tartós teljesítménye 68 lóerő, de rövid ideig 115 LE/270 Nm lehet a teljesítménye. Mivel elöl nincs hajtást (és féltengelyek) jól alá lehet szedni a kormányt, mindössze 8,95 méter a fordulókör átmérője.

Elsősorban városi áruszállításra szánják az autót, ennek megfelelően a végsebesség is csak (elektronikusan korlátozott) 120 km/óra. Háromféle akkumulátort is készítettek az e-Co-Motion tanulmánynak, a 20 kWh kapacitásúval 100 km, a 30 kWh kapacitásúval 150 km, a 40 kWh kapacitásúval 200 km az elméleti hatótávolság. A tanulmány esetén egyébként 4,6 köbméteres a raktér, és 800 kg a terhelhetőség. A szériaváltozat ennél többet- vagy éppen kevesebbet tud majd, hiszen számos változata lesz majd.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!