Noha a Sanghaji Autószalonon már kiállították a standot a Mercedes-Maybach S680-as jelzésű, az első sárvédőin V12-es emblémát viselő csúcsmodellt, csak most, a forgalmazás elindulásának hivatalos bejelentésekor részletezte a gyár azt, hogy pontosan mit is tud ez a kivitel. A 6,0 literes V12-es biturbó változtatások nélkül lett átvéve, tehát nincs semmiféle lágyhibrid segítség, bár nincs is rá szükség a 612 lóerős (5250-5500/perc) csúcsteljesítmény és 900 Nm-es (2000-4000/perc) maximális nyomaték mellett; a fogyasztás ezekben a körökben nem téma. A rend kedvéért a szabványos átlag 14,1-13,3 l/100 km.

Újdonság, hogy az új karosszériában már a V12-es blokk mellett is van elég hely a kocsi orrában ahhoz, hogy oda differenciálmű kerüljön, így már 4Matic összkerékhajtáson keresztül hajt ez a hatalmas erő, tehát helyreállt a sorrend – az elődnél az összkerékhajtású V8-as AMG jobban gyorsult 100 km/h-ra, mint a hátsókerékhajtású V12-es AMG; az új generációnál már csak a Maybach kivitel kap V12-es blokkot. A 0-100 km/órás tempó elérése 4,56 másodpercig tart, a végsebesség elektronikusan korlátozott 250 km/h. A tucatnyi henger luxusát meg kell fizetni, amíg a V8-as Maybachot már 164,565.10 euróért meg lehet venni, a V12-es motorért legalább 217,323.75 eurót kérnek, és akkor még ott vannak az extrák is.

Még a Mercedes-Maybach S680-asnál is fizetni kell a kétszínű fényezésért (14 875 euró), az elektromos mozgatású hátsó ajtókért (1606.50 euró), a hátsókerék-kormányzásért (1547 euró), a Digital Light fényszóróért (2249.10 euró), az adaptív hátsó hangulatfényért (345.10 euró), a hátsó utasokat kiszolgáló MBUX Interior Assist digitális segédért (523.60 euró), az elöl utazókat figyelő MBUX Interior Assistért (642.60 euró), a hátsó multimédia-rendszerért (2558.10 euró), vagy az ezüsttel bevont pezsgőspoharakért (3808 euró).