Épp csak megindult a nyújtott tengelytávolságú Bentley Bentayga EWB forgalmazása, az első, a Mulliner műhely által módosított példányt jótékony célra árverezték el. A kaliforniai Naples Winter Wine Festival-on valaki 1 millió dollárt fizetett az autóért, amelynek a karosszériáját 3 réteg Snow Quartz gyöngyházfehér fényezéssel borították, amihez fényes fekete karosszériadíszeket adtak.

Az utastérben fekete-fehér bőrkárpitot használnak Amethyst lila színű díszekkel, amelyek a hátsó üléshez járó párnákon is megfigyelhető – természetesen a 22 irányban állítható, automatikus klimatizálású fotelekről van szó, amelyek között a könyöklőben pezsgőhűtő rejtőzik –, a borfesztivál neve jelenik meg a küszöbborításokon, és több helyen felfedezhetőek szőlőfürtök is. Az autóért 1 millió dollárt fizető nyertes társával együtt 5 nap/4 éjszakás brit körutazást is kap, amely során sofőrrel szállítják őket többek között a Bentley gyár és a The Macallan Estate whisky-üzem meglátogatására. A bevételből a Naples Children & Education Alapítványt támogatják, ami 2001 óra már 300 000 hátrányos helyzetű gyermeken segített.