A Peugeot márka már megalapítása óta ezer szálon kapcsolódik a divat és a szépségipar világához. Alapítását követően a Peugeot nemcsak szerszámairól és fémipari öntvényeiről, hanem a korabeli divat fontos kiegészítőiről, a rugalmas acél szoknyaabroncsairól is híres volt. A Peugeot termékeket már a kezdetek óta a szépség és a különleges stílus jegyében tervezik, mely törekvés az autógyártással érte el csúcspontját. Nem véletlen tehát, hogy a Peugeot nemzetközi és hazai szinten ma is gyakran támogat design eseményeket, feltörekvő divattervezőket vagy éppen szépségversenyeket.

„Örömmel fogadtuk a 2021-es Tündérszépe szervezőinek kérését, hogy a főnyeremény biztosításával támogassuk a szépségversenyt. A márka korábban több hasonló versenyt is támogatott már Magyarországon. Sőt, hazájában Franciaországban is tradicionálisan Peugeot a nemzeti szépségverseny győztesének fődíja. Reméljük Orsi sok örömét leli majd az autóban, amely nem mellesleg nagyon jól is áll neki! Gratulálunk és további sok sikert kívánunk a jövőben!” – Mondta az átadás kapcsán Mocsai Zoltán a Peugeot hazai marketing és PR vezetője.

A győztest, Szabó Orsolyát az előselejtezők után, 22 gyönyörű döntős lány közül választotta ki a zsűri. A debreceni lány meghatódva és kissé meglepetten fogadta a zsűri döntését, de néhány perc múlva már széles mosollyal pózolt a Peugeot 2008 mellett. Ilyen az, amikor két szépség találkozik…