A városi rövid távú közlekedés megváltójának tartja a Seat a Mobile World Congress kiállításon bemutatott Minimó nevű tanulmányautót, amely mindössze 2,5 méter hosszú, 1,3 méter széles és egymás mögött ketten utazhatnak benne. Ismerős? A Renault már 2011-ben bemutatta és 2012 óta gyártja a Twizy nevű négykerekűt, amely erre a célra, ekkora alapterületen lett kitalálva, és utólag arra is lehet ajtókat szerelni…

A Seat Minimónál annyi az újdonság, hogy nem tölteni lehet az akkumulátorokat, hanem az oldalra kihúzható fiókban pár pillanat alatt cserélni is lehet az egységeket, amelyekből legfeljebb négy lehet egyszerre a fedélzeten. Ezen kívül nem szolgáltak részletekkel az elektromos hajtásról azon kívül, hogy legfeljebb 100 km lehet az elérhető hatótávolság. A Seat egyébként nem magánügyfeleknek, hanem autómegosztó-szolgáltatásoknak akarja értékesíteni a Minimót, akik az akkumulátorcserével megspórolhatják majd a töltés miatt kieső hasznos időt.

Digitális hozzáféréssel képzelik a Minimó üzemeltetését, az autó automatikusan felismeri, hogy a használó 16 éves vagy elmúlt már 18 – ennek megfelelően állítja 45 vagy 90 km/órára a végsebességet. Apró szépséghiba, hogy párosított kütyüt ismer fel az autó, tehát fiatalok is száguldozhatnak a mopedautók tudásánál gyorsabban, ha kölcsönkapnak egy megfelelő telefont…

Arra is előre fel kell készülni, hogy a külső csomagtartó miatt időjárásálló kézipoggyászt kell majd hordania a használónak, illetve a sajtófotó alapján semmi nem akadályozza meg, hogy bármelyik járókelő egyszerűen kiemelje a csomagot az ülések mögött kihúzható tartóból.