A városi közlekedés kulcsfontosságú a Smart márka számára, hiszen csak ebben a piaci szegmensben tudott tartósan sikereket elérni, ezért is fontos tudatni a vásárlókkal, hogy már a közeljövőre készülnek. A mérnökök elképzelése szerint úgy 2030 körül jelenhet majd meg az utakon egy olyan jármű, amelyet a most bemutatott vision EQ fortwo nevű tanulmány mintáz.

Kicsivel több helyre van szüksége a jelenleginél (h/sz/m: 2699/1720/1535 mm), és teljesen hiányoznak belőle az emberi beavatkozást lehetővé tevő kezelőszervek. Csak és kizárólag robotautóként képes haladni, az ember a nála lévő kütyüvel vagy hangvezérléssel tudja beadni a célját, egyébként mindent a számítógép intéz. Pozitívum, hogy a konnektorkeresés baját is leveszi a használóról, ha merülni kezd a 30 kWh kapacitású akkumulátor, a számítógép automatikusan felkeres egy töltőállomást.

Mivel nem egyéni, hanem autómegosztó-szolgáltatás tulajdonában lévő járműről van szó, nem kell megvárni a töltést, hanem egy másik járművet küld majd a megrendelőért a rendszer. A kocsi elején elhelyezett monitoron egyébként az ügyfél által beállított ábra/üzenet jelenik meg, ez alapján tudja majd felismerni az utas, hogy melyik autóba kell majd beszállnia.

Az utastér hivatalosan 1+1 személyes, tehát a megrendelő eldöntheti, hogy elvisz-e magával egy másik személyt, a magányosoknak a számítógép javasol társat közös útirány és a regisztráció során megadott személyes információk vizsgálata alapján. Az üvegajtók nem csak kilátásra szolgálnak, ezek belső felületén híreket vagy épp hirdetéseket tud megjeleníteni az autó, különleges a nyitás, hiszen egy tengely körül hátra/felfelé fordulva tárulnak fel – mindez a kerékpárosok védelme érdekében történik.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!