Az EuroVelo 6-os, kontinensünket kelet-nyugat irányban átszelő út részeként, Komáromtól keletre fejlesztik az új szakaszt. A Dunaalmást Neszméllyel összekötő 7,5 kilométer részben önálló vezetésű kerékpárút, részben pedig a meglévő utak felhasználásával valósulnak meg biciklisbarát szakaszok. A 2022 őszére elkészülő kerékpárútnak nem csak turisztikai szerepe lesz, sokaknak a munkába és iskolába járást is megkönnyíti majd, hogy biztonságos körülmények között, a gépjármű-forgalomtól elválasztva közlekedhetnek.

Az új nyomvonal önálló kerékpárútként a Neszmélyi Hajóskanzennél év véget. Fotó: NIF Zrt.

A két település között 2,4 km-en 3,3 méter széles, teljesen új, önálló kerékpárút épül, 4,3 km-en 3,3 méter széles, vegyes használatú szakaszt alakítanak ki, míg további 800 m-en a meglévő helyi utakat újítják fel, eligazodást segítő táblákat helyeznek ki. A kerékpárút Dunaalmás és Almásfüzitő közigazgatási határánál indul, majd a 4-es számú Esztergom-Almásfüzitő vasútvonalon halad át, ahol egy új, fénysorompóval biztosított vasúti átjárót építenek ki. A kerékpáros útvonal a 4-es vasútvonal meglévő, fénysorompóval biztosított keresztezését követően a vasútvonallal közel párhuzamosan halad, annak Duna felőli oldalán. A további kilométereken keresztezi a 10-es főutat és szinte mellette halad tovább Neszmély irányába. A nyomvonal metszi az 1-es főút és Dunaalmás közti 1129-es számú utat, majd ismét a 10-es főutat és csatlakozik a meglévő helyi közúthoz. Ennek végén, az ingatlanok kiszolgálása érdekében vegyesforgalmú (mezőgazdasági-kerékpáros) útként építik ki a szakaszt. A beruházás során Dunaalmáson az Izsán árok felett egy 5,5 m szabad nyílású, vasbeton szerkezetű, vegyes használatú közúti híd, míg Neszmélyen a Nyáraska-patak felett egy 5 m szabad nyílású, ugyancsak vasbeton szerkezetű kerékpáros híd épül. Az útvonalon egy új vasúti átjáró is létesül.

Fontos láncszem a most épülő észak-magyarországi 7,5 kilométeres szakasz. Dunaalmásnál és Neszmélynél is lesz kerékpáros pihenőhely

ALAKULÓBAN
A 110 km-es Budapest–Balaton (BUBA) kerékpárút 1,8 km hosszú székesfehérvári bevezető szakaszán a 7-es főút alatt új kerékpárúti aluljáró és a hozzá kapcsolódó új, 3,3 m széles kerékpárút épül, mely csatlakozik a meglévő Budai úti kerékpárúthoz. Ezzel kiváltják a város határában található Nagyszombat utcai jelzőlámpás forgalomirányítású csomópont kerékpárút-átvezetéseit, biztonságosabbá és egyszerűbbé téve ezzel a kerékpáros közlekedést és a Nagyszombat utcai csomópont forgalmát.