Új csomagolás, friss tartalom

2016. február 4. (csütörtök) Miklós-Illés Kálmán

Óvatos finomítás helyett bátran nyúltak a Kia mérnökei a Sportage-hez. Meglett az eredménye.
  • A+
  • A-
  • P
  • @>
  • |<

Amikor élőben megláttam az új Sportage-et, egyből az ugrott be, hogy a Kia 19-re húzott lapot. Gyakorlatilag még nagy vonalakban sem emlékeztet az elődre, melyből csak tavaly 105 ezer darabot adtak el Európában, tehát a márka teljes eladásának 27,4%-át tette ki az öreg kontinensen. Szerintem az arc nem olyan könnyen “emészthető”, mint a harmadik generációé, de számtalan példából, többek között a Nissan Juke vagy a Citroen C4 Picasso sikeréből tudjuk, hogy a kissé megosztó külső akár előny is lehet. Ha valakinek viszont nagyon bejön a Sportage fizimiskája, annak jó hírem van: az új nemzedék vonásai lesznek a meghatározók a következő évek Kiáin, vagyis búcsút inthetünk a szögletes részleteknek. Bár globális modellről van szó, a tervezőmunka oroszlánrészét a frankfurti designközpont végezte a dél-koreai és kaliforniai stúdiók bevonásával - az újdonságot elnézve egyértelmű, hogy a 2013-as Provo tanulmányautó adta az ihletet. Meg aztán arra is kínosan ügyeltek, hogy a Sportage kívülről még nyomokban se emlékeztessen ikertestvérére, a Hyundai Tucsonra.


Enyhén a vezető felé fordul a középkonzol, jó a minőségérzet, de a középkonzolon sok az egyforma, apró kapcsoló Enyhén a vezető felé fordul a középkonzol, jó a minőségérzet, de a középkonzolon sok az egyforma, apró kapcsoló
Egyébként meg amennyire megszokást igényel a kocsi orra, annyira harmonikus a hátsó rész: a lámpák eleve nagyon mutatósak (ugyanúgy piros csík köti össze a két egységet, mint a 4x4-es Porsche 911-esek esetében), de ami még fontosabb, hogy a lemezfelületeket úgy alakították ki, hogy minél szélesebbnek látszódjon az autó, s láss csodát, a Sportage hátulnézetből eléggé vállas. Ha igazán dögös Sportage-re vágyik a vásárló, akkor a GT Line változat is szóba jöhet - a 185 lóerős dízelként és 177 lovas benzinesként elérhető csúcskivitel dupla kipufogóival, fémes hatású diffúzorbetétjével és 19 colos felnijeivel igencsak magabiztos kiállású darab.
Tág határok között állítható a második sorban a támla dőlésszöge Tág határok között állítható a második sorban a támla dőlésszöge

Bár a generációváltással nőtt a Sportage, a Kia el akarta kerülni, hogy sokkal méretesebb legyen az újdonság, mint a felmenő, a tengelytávolság 30 mm-rel (2670 mm), a hosszúság 40 mm-rel (4480 mm) gyarapodott, s ahogy ilyenkor illik, a karosszéria torziós merevsége is nagyobb (+37%). A leheletnyivel tágasabb utastér négy felnőttnek hosszú úton is kényelmes lehet, főleg, hogy elöl teljesen új tervezésű üléseket találunk, a hátsó sorban pedig ott vannak a 39 fokos szögben állítható hátlapok. A csomagokat 503 liternyi raktérbe pakolhatjuk, ami 38 literrel öblösebb mint az elődé.

A különféle csatlakozási lehetőségek mellett vezetéknélküli kütyütöltésre is van lehetőség A különféle csatlakozási lehetőségek mellett vezetéknélküli kütyütöltésre is van lehetőség

A vezetőülésben helyet foglalva látszik csak igazán, milyen fejlődésen ment keresztül a dél-koreai autóipar az utóbbi években. Ízléses és minőséginek ható a berendezés, s bár elsőre nehéz kiigazodni az azonos méretű gombok halmaza miatt, a sofőr felé fordított középkonzol, a szép rajzolatú órák és a jó fogású kormány miatt összességében csak elismeréssel lehet szólni a belsőről. Érdekes, hogy a Hyundai Tucson jóval konzervatívabb, a konszernen belüli szereposztás szerint egyértelműen a Kia szól a fiatalabb vásárlóközönségnek. Ha már szóba került a Hyundai: a Tucsonhoz hasonlóan a Sportage-ből is hiányzik a távolságtartós tempomat, ami azért meglepő, mert van sávtartó, holttérfigyelő, keresztirányú forgalomra figyelmeztető jelzés, vészfékező rendszer, fényszórósegéd, és táblafelismerő is. A magas üléspozíció, a nagy üvegfelületek és a méretes tükrök miatt könnyű manőverezni az autóval, de ebből a modellből sem hiányozhat az automata parkolórendszer, amely a be- és kiálláskor is a vezető segítségére lehet.

Bővítás után közel 1,5 köbméteres lesz a raktér Bővítás után közel 1,5 köbméteres lesz a raktér

A Sportage nagy újdonsága műszaki szempontból, az 1,6 literes, 177 lóerős benzinmotor és a hozzá kapcsolható, saját fejlesztésű, hétfokozatú, duplakuplungos váltó. Igazából csak a 9-10 literes fogyasztás árnyékolja az összképet, mert a nyomatékosság , a motor-váltó összhangja és a csendesség is vonzóvá teszi ezt a kivitelt. Ehhez képest a 132 lóerős, 1,6-os GDI belépőmotor egészen más tészta. Az rendben van, hogy nyüstölni kell a haladáshoz - a nyomatékmaximum 4850-es fordulatnál ébred - de autópályán a rövid végáttétel miatt zajos, dacára annak, hogy a hangszigetelésre kiemelten odafigyeltek. Ez persze nem jelenti azt, hogy bázismotornak rossz lenne, egyszerűen csak az volt az érzésem, hogy erősebb motorra költeni a Sportage esetében biztosan nem lesz kidobott pénz. Mondjuk a nálunk csak 4x4-es hajtással és hatfokozatú automatikus váltóval elérhető, 185 lóerős csúcsdízel árából majdnem kijön két alap 1.6 GDI, így inkább a 2,0 literes gázolajos blokk 136 lóerős változatára vagy az 1,7-es, 115 lóerős dízelre gondolok. Utóbbi ereje is elegendő, de már csak azért is érdemes a 136 lóerős verziót fontolóra venni, mert a számos fejlesztés miatt (csökkent a kompresszió, 1800 helyett 2000 baros a befecskendezési nyomás) kifinomultabban teszi a dolgát és nem mellesleg a automatikus váltóval és összkerékhajtással is konfigurálható az 1,7-essel szemben. A 4x4-es rendszer 600 000 Ft-os felára természetesen nem csekély, de az osztrák Magna által fejlesztett hajtás szempillantás alatt 0-100% arányban is képes elosztani az előre illetve hátramenő nyomatékot.

Csendes és jól húz az 1,6 literes turbó Csendes és jól húz az 1,6 literes turbó

A modellváltással teljesen új tervezésű futóművet kapott a Sportage. Míg a normál változatok egészen jól rugózzák ki az úthibákat, a GT line sportfutóműve szinte már túlzás, a 19 colos felnikkel “párban” komfortpártiaknak biztosan nem ajánlanám. A volán érzésre direktebb, mint a felmenőé, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy már nem a kormányoszlopra, hanem közvetlenül a fogaslécre szerelik a szervomotort.

Amíg elölről furcsa az új Sportage, innen nézve nagyon atletikus a megjelenése Amíg elölről furcsa az új Sportage, innen nézve nagyon atletikus a megjelenése

A zsolnai gyártású újdonság lapunk megjelenésekor már rendelhető a Kia márkakereskedőknél. A bevezető kampány keretében 5,6 millió forinttól lehet elvinni az alapmodellt, míg az egyik legnépszerűbbnek ígérkező, tisztességes felszereltségű (tempomat, bőrkormány, automata klímaberendezés) 1,7-es dízelre 7,5 milliót kell rászánni. A Sportage tudását és a konkurensek árképzését figyelembe véve teljesen elfogadható ez az összeg, már csak a 7 év/150 000 km-es garancia miatt is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!

Tetszett a cikk? Ossza meg! Facebook Twitter

Ajánlott cikkek

A cikk küldése e-mailben

X
Cikk címe:
Új csomagolás, friss tartalom

Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

*-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

Cikk megosztása a közösségi portálokon

X

Hozzászólások –

eddig 0 hozzászólás érkezett
HOZZÁSZÓLOK

Hozzászólok a cikkhez

A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá.  Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok

Miért kell regisztrálnom?

X
Olvasóink fáradhatatlan aktivitásának köszönhetően az elmúlt évek során a megye meghatározó fórumává váltunk,
ahol cikkeink kapcsán értékes viták, párbeszédek alakultak ki. Ahogy e fórum résztvevőinek száma egyre növekedett,
sajnos a komoly hozzászólások közé egyre gyakrabban keveredtek céltalan, romboló beírások. Ezért éreztük úgy,
hogy eljött az ideje annak, hogy a kommentelés lehetőségét regisztrációhoz kössük, kiszűrve az értelmes fórumozást
zavaró tartalmakat. A regisztrációt ugyanakkor a korábbinál lényegesen egyszerűbbé tettük: elég csak nevet,
fehasználói nevet és emailt megadni. Reméljük olvasóink is úgy gondolják, hogy megéri megtenni ezt az egyszeri és
egyszerű lépést azért, hogy barátságosabb közegben, értelmesebb mederben folytatódhassék a párbeszéd.
(Ha problémája akad a regisztrációval vagy a hozzászólás új módjával, "hozzászólás" tárggyal írjon levelet a info@automotor.hu címre.)

Aktuális: 2016/12-es számunkból

Autó-Motor aktuális címlap
  • Vezettük: Audi RS 7 Sportback, Suzuki Baleno, Porsche 718 Boxster S
  • Összevont teszt: Mazda MX-5 G160 és Mini Cooper S Cabrio
  • Teszt: Opel Astra ST 1.6 Biturbo CDTI és Insignia ST 1.6 CDTI, BMW 318d és 330i xDrive, Volvo XC90 T8, Honda SH300i
  • Tanácsadó: Felnijavítás
  • Használt: ©koda Fabia (1999-2007)
Autómotor Piactér