Kevés autómárka mondhatja el magáról, hogy bármihez nyúl, arannyá válik, az idén 100 éves BMW ebbe a klubba tartozik. Bár története során nem alakult minden zökkenőmentesen a cég körül, nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt 50 évben valamire nagyon ráéreztek. Vevőiket ma már nem meggyőzniük, egyszerűen csak kiszolgálniuk kell. Meg is tesznek mindent, hogy még véletlenül se hagyjanak egyetlen vásárlói réteget személyre szabott termék nélkül. Úgy tűnhet, hogy a bajorok kínálata már túlságosan is szerteágazó, pedig a változatosság nem megy a jól ismert karakter rovására.

M-es kiegészítők és logók teszik izgalmasabbá az utasteret M-es kiegészítők és logók teszik izgalmasabbá az utasteret

Egy SUV, vagy ahogy a BMW hívja az X4-est, SAC (Sport Activity Coupé) nem valami sportos jelenség, figyelembe véve fizikai méreteit, elvileg alkalmatlan arra, hogy M-es modellt faragjanak belőle. Elvileg. Az M GmbH éppen azért van, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét. Az X4-eshez elérhető legnagyobb hathengeres benzinest, a 35i-t alaposan átalakították, az M3/M4-es motorjából átvették a főtengelyt a csapágyakkal, a dugattyúkkal és a gyújtógyertyákkal együtt. Növelték a töltőnyomást, módosítottak a benzinbefecskendezésen, a szívócsonkon és intelligens szelepvezérléssel optimalizálták a kipufogórendszert. Az M40i 306-ról 360 lóerősre izmosodott, intenzív terhelésre méretezték, különálló olajhűtő gondoskodik az optimális hőmérsékletről. A legerősebb benzines félsportmodell rajtprogrammal kiegészített, nyolcfokozatú, ZF-féle Steptronic sport automatikus váltót kapott, akár az X5/X6 M, persze az xDrive összkerékhajtás is a jól átgondolt csomag része. Ahogy a teljesítményhez finomhangolt futómű és kormányzás is, mert nélkülük még az USA-ban sem lenne önmaga egy erős BMW.

Az M GmbH munkája a 360 lóerősre izmosított, soros hathengeres turbómotor Az M GmbH munkája a 360 lóerősre izmosított, soros hathengeres turbómotor

A nemzetközi premiert a kaliforniai Monterey környékén tartották, és a kedvünkért kikeresték a térképről a legeurópaibb szerpentineket, kanyargós mellékutakat, erdei ösvényeket, ahol az örömautózásnak csak a józan ész szab határt. Klasszikus itinerből felolvasott tesztutunk elején az autó kulturáltságából kaphattunk ízelítőt. A jobb esetben is 55 mérföldes tempólimitet (88,5 km/óra) betartva egy barátságos családi kocsiban találtuk magunkat, melynek egyetlen hibája hátralátásra több mint alkalmatlan hátsó ablaka. Csend, rend, fegyelem uralkodik ilyenkor az X4-esben, pörgetni nem szükséges, a fogyasztásmérő is baráti értékeket mutat. Ha azonban beindul az autós vidámpark, egy másik oldalát mutatja a szabadidős kupé, kivetkőzik önmagából, a gázpedál megbillentésére is tombolni kezdenek a lóerők, és olyan természetességgel indul meg a hatalmas test a viccesen szűk fordulók felé, úgy fekszik fel az ívekre, mintha egy roadstert hajtanánk. Az őrület Sport+ állásban fokozható, ekkor vérpezsdítő hangon üvölt új kipufogóján keresztül a lelkes motor, a kormány felkeményedik, mintha pályanapra tartanánk. Amilyen hévvel veti bele magát, akkora lendülettel jön ki a kanyarokból. Ijesztően tapad, egy tömbként fordul, villámgyorsan kapcsol és nagy erőkkel lassít. Nem vitás, mindent lehet, csak megfelelő technika kell hozzá, és a bajorok azt is tudják, hogyan csomagolják be. Feltűnő kötényei, küszöbtoldatai a jó ízlés határain belül maradnak, a fémszínű tükrök és más kiegészítők éppen csak érzékeltetik egyediségét, még a 20 colos, M-es felnik sem tűnnek túlzónak.

Látványos, de a hátralátást nehezíti a kupés tetővonal Látványos, de a hátralátást nehezíti a kupés tetővonal

Íme az ideális autó egy BMW-rajongó feleségének! Ez a siker kulcsa, hiszen megvan benne a túláradó biztonságérzet, méretei mégis ideálisak a városi manőverezéshez, parkoláshoz. Külseje feltűnő, a kupés tetővonallal elég divatos, csinos is, vezetni nem csak élvezetes, pihentető is. Az ülésbe lapító teljesítmény pedig ott van elrejtve a lemezei alatt, a tempós autózás bizsergető lehetősége kelt birtoklási vágyat az erre fogékony célközönségben.

BMW X4 M40i
Összlökettérfogat: 2979 cm3
Hengerek/szelepek: S6/24 turbó
Max. teljesítmény: 265 kW (360 LE) 5800-6000/perc
Max. nyomaték: 465 Nm 1350-5250/perc
Hossz./szél./mag.: 4671/1901/1624 mm
Tengelytáv: 2810 mm
Saját tömeg/teherbírás: 1915/590 kg
Csomagtér: 500-1400 l
Üzemanyagtank: 67 l
Gyorsulás 0100
km/h: 4,9 s
Max. sebesség: 250 km/h
Átlagfogyasztás: 8,6 l/100 km
CO2kibocsátás:
199 g/km
Alapár: 21 255 000 Ft

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!