Fotó: Lővei Gergely
Fotó: Lővei Gergely

Ez a harc lesz a végső? Korai lenne még ilyet mondani, hiszen a volt szocialista márkák éppen reneszánszukat élik. Folyamatosan fejlődik az orosz Sollers cégcsoport tulajdonában lévő UAZ is, a 2014-es minőségbiztosítási reformmal búcsút mondtak a trehány gyártási minőségnek, és a retró típusok mellett a Patriot, Pickup, Cargo hármas is készül. Nem a fantázia vagy az anyagi háttér hiánya, hanem a vásárlók tartják életben a volt szovjet technikákat, ugyanis 2015-ben már leállították a Hunter gyártását, a vevők nyomására azonban 2016-tól újraindult a szalag. A hazai importtal foglalkozó Buzás Gyula is a márka rajongója, komoly terepjárós tapasztalattal a háta mögött döntött úgy, hogy behozza a magyar piacra ezeket a modelleket. Bár csak tavasz óta elérhetők a régi és új UAZ-ok, bányászok, erdészek és vadászok máris (újra) felfedezték az orosz igénybevételre tervezett, olcsón elérhető célszerszámokat. Az iroda Gyöngyösön van, de a nagy érdeklődés örömére készül a budapesti szalon a XI. kerületben. 8-10 hetes szállítási határidővel érhető el a teljes modellkínálat, a jelenlegi készletből a klasszikus Huntert vezettük először.

Puritán belső sok műszerrel, kapaszkodóval és tolóablakokkal. Néhány alkatrész Ladákból ismerős
Puritán belső sok műszerrel, kapaszkodóval és tolóablakokkal. Néhány alkatrész Ladákból ismerős

A vadászok kedvence 2003-ban kapta ezt a beszélő nevet, már nem ponyva, hanem fémtető kerül a védelemre nem különösebben szoruló, slaggal mosható utastér fölé. Az új modell metálfényezéséről és sarokvédős lökhárítóiról ismerhető fel, különben nem jelentős a változás. Legalábbis kívülről, hiszen a régi 469-esek gyenge pontja, a volt szovjet motor helyett egy ZMZ-gyártmányú 128 lóerős, 2,7 literes, 16 szelepes, Euro-6-os szívó benzines került az orrába. Ezzel minden gondja megoldódott: a kapcsolható összkerékhajtás és a felezőváltó évtizedekkel ezelőtt bizonyított, a mechanika tartósságáról pedig a megerősített féltengely, a jobban felszerelt kivitelekben kormányművédő acélcsövek mellett osztó- és váltóművédő páncéllemez gondoskodik. A 16 colos acél keréktárcsákra 225/75-ös gumik kerülnek a sarazást jól bíró mintázattal. Erről már a próba első perceiben meggyőződhettem a gyöngyösi szőlőhegyen, ahol otthonosan mozgott a Hunter.

Hasznos a terepváltó, célszerűek a műbőr ülések, a támla fokozatmentesen dönthető. Hely van, csak beszállni nehézkes
Hasznos a terepváltó, célszerűek a műbőr ülések, a támla fokozatmentesen dönthető. Hely van, csak beszállni nehézkes

A belső egyetlen nagyobb újításának számító vastag kormánykereket markolva, a mai mércével nagy holtjátékot leküzdve meglepő könnyedséggel manőverezhettem a terepjáróval, amelynek katonai verziójával csak a tévében találkoztam. Lehet, hogy egy kicsit nyers, mégsem veszi igénybe fizikailag a sofőrt a kezelése. Pár perc alatt magával ragad a Hunter tankszerű elszántsága és 1,8 tonnás tömege ellenére dinamikus mozgása, mindegy, hogy terepen vagy országúton haladunk.

Fém tetővel komplettebb a védelem, jobban használható a szögletes csomagtartó is
Fém tetővel komplettebb a védelem, jobban használható a szögletes csomagtartó is

Bár aszfalton is hamar eléri és minden erőfeszítés nélkül megfutja a 90 km/órás tempót, mégis a pocsolyából pocsolyába ugratás áll jobban az UAZ-nak. Itt elemében van a technika, nincs gond a szigeteléssel és az összeszereléssel sem, a buckák között csak a szerszámkészlet és az övcsatok csapnak zajt. Puritánsága inkább előnyére, mintsem hátrányára válik, a Lada 4×4-et kivéve minden új riválisánál felszabadultabban használhatjuk arra, amire szánták. Minden kényelmet és díszítést nélkülöző utasterébe már a beszállás is egy feladat, a ferdén kivágott ajtónyílások kicsik, emiatt az első ülés a hátraszállás útjában van, cserében a hátsó ablakon is ki lehet nézni balra fordulásnál. A hátsó ülés ággyá alakítható, ez a legtöbb erőfeszítést és türelmet igénylő művelet a nehezen hozzáférhető és mozgó tekerős állító miatt. Ennyi kényelmetlenséget megér, hogy egy vadonatúj veteránnal járhassunk, nem vagyok meglepve, hogy a badacsonyi UAZ-ok helyett is újakat rendeltek: a Hunter aktuális árfolyamon számolva 4,1 millió Ft-os vételára alig több, mint egy sokat látott 469-es felújítási költsége, ezzel pedig egyetlen nyugati gyártó sem tud versenyezni.

Nem kell félteni az UAZ-t, kemény igénybevételre tervezték, ami érezhető a viselkedésén
Nem kell félteni az UAZ-t, kemény igénybevételre tervezték, ami érezhető a viselkedésén

UAZ Hunter
Összlökettérfogat: 2693 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16
Max. teljesítmény: 95 kW (128 LE) 4600/perc
Max. forgatónyomaték: 210 Nm 2500/perc
Hossz./szél./mag.: 4100/1730/2025 mm
Tengelytáv: 2380 mm
Saját tömeg/teherbírás: 1845/675 kg
Üzemanyagtank: 72 l
A modell alapára: 13 150 euró+reg. adó

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!