A kompakt Scala is fontos a Škoda-kínálat bővítése szempontjából, de manapság a vásárlók ennél többre vágynak. Nem sokkal, épp csak azzal a pár centivel, ami a szabadidő-autókat megkülönbözteti a személyautóktól – itt jön a képbe a Kamiq. Ugyanúgy az MQB A0 elnevezésű építőkészletet használja ez is, sőt, az utastér-oldalajtók csereszabatosak a két típus között, a rokonság szoros.

A 9,2 colos központi kijelző és a vetített műszeregység is feláras

A formatervezők mindent megtettek, hogy első pillantásra is szabadidő-autóként azonosítsa az utca embere a Kamiqot. Először itt osztották fel úgy a fényszórót, hogy felül helyezkedik el a LED-es nappali menetfény, alatta pedig a tompított/távfény lámpája. Magas lett a pereme a motorháztetőnek, erre a homlokra helyezték a márkajelzést; a legújabb Škoda-divatnak megfelelően a csomagtérfedélen a márkanevet olvashatjuk, onnan hiányzik az indiánfej. Több vízszintes karaktervonallal álcázzák az extra magasságot, illetve a karosszéria alján nem fekete, hanem sötétszürke színű betéteket helyeztek el. Módosultak az arányok is, a magasság 82 mm-t nőtt a Scalához képest, a teljes hossz 121 mm-t csökkent; a hasmagasságot 39 mm-rel növelték meg, és szerintem a padlót lejjebb süllyesztették egy kicsivel – a beszállást követően nagyon magas a küszöb. Apropó, lábtér! Rengeteg helyet rabol a középső utas helyéből a széles és magas középső merevítő, amelynek léte azért is furcsa, mert az MQB A0 építőkészlet nem alkalmas összkerékhajtás fogadására…

Két személynek tágas a második sor, azonban a padlón lévő magas alagút miatt középen nincs sok lábhely

A Scalából ismert műszerfal az újfajta mintázatával jól néz ki ebben az esetben is, de muszáj megjegyezni, hogy alapesetben csak 6,5 colos a központi képernyő, illetve hogy a vetített műszeregység is feláras. Utóbbival kapcsolatban az tűnt fel, hogy amíg a monitor leolvasható marad közvetlen napfényben is, a peremén lévő üzemanyag-szintjelző megvilágított „pálcái” eltűnnek. A menetpróbán az összes autóban a legdrágább, 9,2 colos képernyős fejegység volt azon egyszerű oknál fogva, hogy csak ebben van hardveres navigáció. Alapfelszerelés az eSIM-kártya, amely különféle online szolgáltatásokat nyújt, például lokalizálni lehet az autót. Már fejlesztenek új szolgáltatásokat, amelyeket folyamatosan tesznek majd elérhetővé előfizetés keretében.

Rövidebb a karosszéria a Scalánál, ezért csak 400 literes a csomagtér

A sajtóprogramon már kipróbálhattuk a Škoda digitális segédjét, amelyet a „Hey Laura” megszólítással kelthetünk életre, és egyelőre hat világnyelven – köztük csehül – lehet vele kommunikálni. Mi angolul próbálkoztunk, és alapvetően csak a fejegység funkcióit lehet vele vezérelni, hiába az online kapcsolat, nem használja azt a rendszer. Például az első autót sikerült végtelen ciklusba küldeni a „Szeretnénk Karel Gottot hallgatni” kéréssel, öt percen át ismételgette a „Pillanat türelmet, dolgozom…” kifejezést, mielőtt megkegyelmeztünk neki a fejegység Vissza gombjának megnyomásával. A második autóban pontosítottuk a kérést azzal, hogy a „Lady Carnevalt szeretnénk meghallgatni”; ezt annyiból felismerte a számítógép, hogy közölte: nincs a lejátszási listáján ez a zene. Talán majd egy jövőre érkező, feláras szolgáltatással orvosolják a problémát; újabb nyelvek, így a magyar felvétele a hangfelismerés listájára nincs tervben.

Összkerékhajtás híján csínján kell bánni a természetben kalandozással

Ezt az apró közjátékot leszámítva nincs semmi említésre méltó a kezeléssel kapcsolatban, a kormány, a pedálok és a váltókar kis erővel működtethetők, jól átlátható a karosszéria, így a szűk helyen manőverezés is könnyen megy. A magasabban lévő tömegközéppont miatt feszesebbre hangolták a felfüggesztést a személyautóhoz képest, a tükörsima utakon ennek nem éreztük hátrányát, de a hazai útviszonyok közötti próba még hátravan. A bemutatón 1,0 literes és dízelmotoros Kamiqot próbálhattunk, utóbbi forgalmazását azonban nem tervezi a Porsche Hungaria. A 115 lóerős benzines és a 115 lóerős dízel között 50 Nm az érdemi különbség a TDI javára, de a hosszú áttételezés miatt nem érezni sokkal robbanékonyabbnak. A kanyargós hegyi szerpentineken a dízelnek semmi hangja sem volt, a benzinesnél ilyenkor már előjött a háromhengerességre utaló zaj, de ez sem volt zavaró mértékű. A benzinest hétfokozatú, duplakuplungos váltóval is vezettem, ennél azt kell megszokni, hogy induláskor a gázadást követően csak némi késéssel mozdul meg a Kamiq. Az 1,5-ös, négyhengeres turbómotor csak jövő tavasszal gyarapítja majd a választékot, ezt még nem próbálhattuk ki.