Jelenlegi vezető pozícióját annak a felismerésnek köszönheti a Mercedes, hogy a célcsoport fiatalításával olyan vevőket is megszólíthat, akik korábban elkerülték a márkát. Sikert értek el a vegyes fogadtatású kompakt modellekkel, hiszen A-osztályból 1997 óta 4,5 millió fogyott, a 2005-ben bevezetett B-osztályból pedig több mint 1,5 milliót adtak el.

A turbinát mintázó szellőzők megvilágítása átmenetileg kékre, illetve pirosra vált a hőmérséklet beállításakor

Miközben az A-osztályt alaposan átalakították, nagytestvére megtartotta eredeti karakterét. A harmadik generációnál fontos szempont volt, hogy izgalmasabbá tegyék a stílusát, az arányok megváltoztatása itt is megoldást jelentett. Méretei nem sokat változtak, de hosszabb, szélesebb és alacsonyabb lett, tengelytávját megnyújtották, túlnyúlásait lerövidítették, kerékméreteit megnövelték. Így a korábbinál dinamikusabb összképet mutat, ami az A-osztállyal bevezetett formai elemeknek, illetve az opciós AMG-felniknek is köszönhető. A B-osztály különös ismertetőjegye nem más, mint a ma megszokottnál nagyobb üvegfelületek. Sportosabb karaktere kiélezettebbé teszi a versenyt a BMW 2-es Active Tourerrel.

Megkönnyíti a menüben navigálást a gyorsgombokkal kiegészített, igényesen kivitelezett érintős felület

Amiben egyértelműen felülkerekedik majd müncheni riválisán, az a belső dizájn. Valóságos csodát műveltek az utasterével! Ami egy egyterűnél a fontosabb szempont, centiben kifejezve és érezhetően is tágasabb lett. Pusztán a rakteréből vesztek el értékes literek, 488 helyett 455-tel gazdálkodhatunk. Ezen segít a 2019 közepétől rendelhető, sínen tologatható hátsó üléssor, mellyel akár 705 literesre is növelhető a hely az ülések ledöntése nélkül. A hátsó támlák egyébként alapáron 40:20:40 arányban dönthetők, az így kapott tér kalaptartóig pakolva 35 literrel nagyobb (1100 l), mint az elődmodellben. Egy prémiumautónál az sem kevésbé fontos szempont, hogy milyen környezetben utazik a család. A legújabb stílust követő berendezés méltó a márkanévhez, kiváló minőségű anyagokból áll, eredeti formákat vonultat fel, hangulatvilágítása pazar atmoszférát teremt.

Szép látványt nyújtanak és jó tartást adnak az első ülések, szabályozójuk Mercedes-módra az ajtón található. A kétrészes, nyitható és árnyékolható üvegtető sok fényt enged a tágas belsőbe, felárért hátsó oldallégzsák is rendelhető

Az S-osztályban debütált panorámakijelző újdonsága, hogy már árnyékolóra sincs szükség ahhoz, hogy nappal is jól leolvasható legyen. A műszeregységet és központi kijelzőt is helyettesítő képernyőkből háromféle párost találunk a B-osztály katalógusában. Akár két 7 colos, egy 7 és egy 10,25 colos, valamint két 10,25 colos képernyőből is állhat a szépen kivitelezett rendszer, amely egy vadonatúj érintős felülettel kezelhető, vagy a kormány érintésérzékeny gombjaival is irányítható. Elsőként lehet Head Up Displayt rendelni, a szélvédőre vetített információk személyre szabhatók. Bár kissé soknak tűnik a vezető felé áramló adat, az infotainment rendszer alapos megismerése után egy jól használható és hasznos funkciókat tartalmazó asszisztens kísér el, mellyel akár hangutasításokkal is kommunikálhatunk. Magyarul csak a kiírásokat élvezhetjük, az MBUX-rendszer egyelőre csak világnyelveken ért, azokat használva sem mindig zökkenőmentes a párbeszéd, de egyértelműen előremutató fejlesztés. Hasonló utat kell még megtenni a most még csak vezetőtámogató extraként használható, félig önvezető rendszerrel is, mire egyedül is képes lesz irányítani az autót, mégis jelentős előrelépés, hogy az S-osztály arzenálja a B-osztály ügyfelei számára is elérhető. Akárcsak a vitalizáló programok, melyek az ülések finom mozgatásával hosszabb utakon ellensúlyozzák a hátfájást kiváltó elgémberedést, sőt fény- és hangjátékkal is szórakoztatnak.

A korábbinál kisebb, de jól pakolható a csomagtartó. A hamarosan elérhető, sínen csúsztatható hátsó üléssel növelhető lesz a befogadóképessége

Nem vitás, hogy a digitális világban az élre tört, de olyan hagyományos területeken is nehéz fogást találni a B-osztályon, mint a vezethetőség. Az A-osztálynál 9 centivel magasabb üléspozíció a kényelmes ki-beszállás mellett a kilátást is javítja, utóbbin csak a vaskos A-oszlop ront, egyébként semmi más nem emlékeztet arra, hogy egyterűt vezetünk. A sportos környezetben szinte elvárás, hogy masszívan tartson az ülés, a futómű pedig kitartóan kapaszkodjon az úthoz, amit meg is tesz. Stabilan fekszik ott is, ahol a magasépítésű autók általában már billenésre hajlamosak, rugózása pedig éppen annyira feszes, hogy az ne menjen az általános komfort rovására. Kormányzása is annyira precíz és élettel teli, ami elég, hogy reggelente örömmel indítsuk be az autót. A nemzetközi bemutatón a 190 lóerős 220 d változatot próbáltuk ki, melyet keresztben építettek be, és ez az első motor a világon, amely a 2020-ban életbe lépő Euro 6d szabványnak is megfelel. A 2,0 literes motor 400 Nm-es nyomatéka már 1600-as fordulaton elérhető, így teljes terhelés esetén is biztonságos haladásra képes. A szintén új, nyolcfokozatú duplakuplungos váltó is elemében van, viselkedésébe különböző üzemmódokkal szólhatunk bele. Működése szinte csak a fékezés közbeni visszakapcsolásoknál érezhető. Komoly hangszigetelése a masszív karosszériával karöltve megadja azt a Mercedestől elvárt, nagyautós élményt, mellyel eddig adós maradt a gyár ebben a kategóriában. Az ötféle motorral és két különböző automatikus váltóval készülő W247-es már csak a rastatti üzemben készül, Kecskeméten átadta a helyét a vele közös műszaki alapokra épülő A-osztálynak és a CLA-nak. Forgalmazása 2019 első negyedévében indul.

Csíkszerű lámpák mutatják szélesebbnek a karosszériát. Akár matt fényezés is választható