A prémiumkompaktok kategóriáját 1996-ban megalapító Audi A3-asból mostanáig 3,5 millió darabot értékesítettek. Az ingolstadtiak mégis csak most, a harmadik generációnál készítették el először négyajtós, lépcsőshátú változatban, holott állításuk szerint az alsó-középkategóriás szedánok a világ legnagyobb piaci szegmensét képviselik. Országimázs-építésre sem utolsó a teljes egészében Győrben készülő modell, ugyanis elsősorban nem Kelet-Közép-Európának, hanem inkább Amerikának és Kínának szánják.

A mokány háromajtós és a hosszú tengelytávú ötajtós Sportback után ez az új A3-as harmadik változata. Habár első pillantásra nyilvánvaló a rokonság, a hűtőmaszkon, a külső tükrökön és az ajtókilincseken kívül a Limousine egyetlen karosszériaeleme sem egyezik a többiekével. A rendkívül letisztult, de pengeéles vonalakkal megkomponált formatervbe harmonikusan illeszkedik a hátsó traktus a lendületes tetőívvel, a csomagtérfedél spoilerszerű élével és a látványos hátsó lámpákkal. Persze a sportos összhatást erősítik a rövid túlnyúlások, a határozottan emelkedő öv- és karaktervonalak, valamint a kasztni jól eltalált arányai is: az A3 Sportbacknél 146 mm-rel hosszabb, 11 mm-rel szélesebb és 9 mm-rel laposabb a Limousine.

Látványosan egyszerű műszerfal, perfekcionista minőségérzet és kidolgozás. Mindezt csúcstechnikával spékeli meg az Audi Látványosan egyszerű műszerfal, perfekcionista minőségérzet és kidolgozás. Mindezt csúcstechnikával spékeli meg az Audi

Ezek után nem csoda, hogy alaphelyzetben a csomagtartó 425 literes befogadóképessége 45-tel tágasabb. Az már más kérdés, hogy kevésbé praktikus, hiszen a rakodónyílás szűk és a 60:40 osztású hátsó üléstámlák ledöntését követően lapos átrakó alagút keletkezik, ami korlátozza a szállítható tárgyak méretét. Mivel a rugalmasan variálható MQB-platform tengelytávolságán csupán 1 mm-t nyújtottak, az utastér helykínálata alapvetően megegyezik a Sportbackével – négy átlagos termetű felnőtt viszonylag jól elfér. Akárcsak a célszerűen egyszerű, minimalista high-tech stílusú műszerfal, mely egy szem pillantás alatt áttekinthető. Végtelenül aprólékos és a legutolsó részletig gondos a kidolgozás, a felhasznált anyagok minősége igényes, ahogy a felszereltség is hamisítatlan prémiumautóvá avanzsálja: pénztárcánk mélységétől függően akár teljesen LED-es fényszóró, mágneses lengéscsillapítás, adaptív tempomat, ütközésmegelőző rendszer, koccanásgátló, aktív sávtartó berendezés, holttérfigyelés, táblafelismerés, parkolóasszisztens, mobil internetkapcsolat és széles körű on-line szolgáltatások is elérhetők. Az információk és utasítások pedig hangvezérléssel vagy kézírás-felismeréssel is bevihetők.

Mindkét irányban bővül majd a motorpaletta

A méretnövekedés dacára az A3 Limousine éppen annyit nyom a mérlegen, mint a Sportback, a könnyűszerkezetes építésmódnak betudhatóan önsúlya 1325 kg-tól indul. Úgyhogy már a 140 lóerős 1.4 TFSI turbómotornak sem jelent gondot lendületesen mozgatni. Egyenletesen szolgáltatja teljesítményét és szemtelenül rugalmas a négyhengeres: a 250 Nm-es forgatónyomaték már 1500-as fordulattól egészen 3500-ig kiaknázható, így aztán szinte kezdettől fogva megnyerően húz, és hosszan pörgetve sem veszít a szuflából. Ugyanakkor meglepően takarékos is tud lenni, amiben a széria start-stop rendszer és a fékenergia-visszanyerés mellett a hengerlekapcsolás funkció segíti. Egyenletes tempóval cirkálva, alacsony terhelés esetén (1400-4000/perc fordulat, 100 Nm-es nyomatékfelhasználásig) a motor képes deaktiválni a 2. és 3. hengert. A kettő- és négycilinderes üzemmód között 13-36 ezredmásodperc alatt, teljesen észrevétlenül vált a rendszer, s az Audi 4,7 literes gyári átlagfogyasztással kecsegtet.

Hátra is jutott szellőzőrostély. A vaskos középalagút miatt középen kényelmetlen ülni, de a térkínálat egyébként rendben van Hátra is jutott szellőzőrostély. A vaskos középalagút miatt középen kényelmetlen ülni, de a térkínálat egyébként rendben van

Nyomatékban ugyanezt tudja (250 Nm 1250-5000/perc), de már az első padlógázra nyilvánvaló a 180 lovas 1.8 TFSI benzines erőfölénye. Ez már 7,3 másodperc alatt gyorsítja százra és 235 km/órás csúcssebességhez segíti az A3 Limousine-t. Pontos, bár kissé könnyű a kormányzás, míg a futómű hangolása az arany középutat képviseli a határozott útfogás és a rugózási komfort között. Persze az Audi Drive Select menetdinamika-szabályzóval úgyis a stílusunkhoz igazíthatjuk az autót – egyebek mellett a gázreakciókra, az automata kapcsolási programjára, a kormány szervorásegítésére, a mágneses lengéscsillapításra és a menetstabilizátorra is hatást gyakorol. Mégsem válik igazi sportlimuzin az A3-asból, az 1,4-eshez hasonlóan ez is túlságosan kifinomult és csendes, még hosszan kihúzatva is visszafogott a hangja.

A lengőzsanér nem a legkorszerűbb megoldás, a csomagtartó azonban jó alakú és igényesen kárpitozott, bővítése egyszerűen megy A lengőzsanér nem a legkorszerűbb megoldás, a csomagtartó azonban jó alakú és igényesen kárpitozott, bővítése egyszerűen megy

Amíg kezdetben a benzinesek kizárólag a villámgyorsan kapcsolgató S tronic duplakuplungos automatával, addig a 2,0 literes, 150 lóerős dízel csak a hatfokozatú manuális sebességváltóval rendelhető. Karja precízen megvezetett és könnyedén siklik a kulisszában, a nyomatékos TDI miatt pedig amúgy is ritkábban kell használni. A maga nemében ugyancsak kulturált a gázolajos, a gyakorlatban 5,0 liter körül tartható az étvágya, ezzel nagyon kellemes utazóautóvá avatja az Audit.

140 lóerő felett korszerű multilink több lengőkaros, alatta egyszerű csatolt lengőkaros hátsó futóművet kap az A3 Limousine 140 lóerő felett korszerű multilink több lengőkaros, alatta egyszerű csatolt lengőkaros hátsó futóművet kap az A3 Limousine

Természetesen később mindenféle kombinációban és quattro összkerékhajtással is elérhető lesz az A3 Limousine, továbbá mindkét fronton alap- és csúcsmotorokkal bővítik a kínálatot: benzinesből a 125 lóerős 1.4 TFSI (6 326 300 Ft) és az S3-as sportmodell (2.0 TFSI/300 LE, 2014. február), a dízeleknél pedig a 105 lóerős 1.6 TDI (6 832 900 Ft) és a 184 lovas 2.0 TDI quattro csúcsdízel (2014. augusztus) kerül bevezetésre.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!