Habár a Nissan hivatalos gyári tuningcége közel fél évszázados múltra tekint vissza, a Nismo mégis csak idén januárban vetette meg a lábát kontinensünkön. Provokatív módon a Juke tuningváltozatával kezdtek, ami egyrészt tökéletesen érthető, másrészt erősen megkérdőjelezhető döntés volt, de a kis méregzsákból azóta 3700 darabot elpasszoltak az Ó- és az Újvilágban, illetve hazájában.

Mindenesetre nemrégiben a határozottan izgalmasabb 370Z Nismo képében befutott az európai Nismo-kínálat második tagja. Igazság szerint indíthattak volna akár ezzel is, hiszen Japánban és az USA-ban szinte kezdettől fogva (2009) kapható, s voltaképpen csak az itteni igényekhez kellett igazítani a sportkocsit.

Minimális változások. Csak fullos felszereltséggel kapható a Nismo Minimális változások. Csak fullos felszereltséggel kapható a Nismo

Akármilyen ellentmondásnak is hangzik, a kizárólag kupé változatban készülő csúcs-Z megjelenése egyszerre látványosabb és letisztultabb a bázismodellnél. Lágyan agresszív formázású a splitterkoptatóval megtoldott orrkötény, mely a kocsi alatt javítja a levegő áramlását, így nagy sebességnél növeli a stabilitást. A 19 colos Rayz kovácsolt alufelnik mögött piros féknyergek feszítenek (a merevebb fékcső és a nagyteljesítményű fékfolyadék a GT-R-ből származik), az abroncsok pedig elöl 245/40, hátul 285/35-ös méretűek. Emiatt alig észrevehetően kiszélesítették a kerékjáratokat, combosabbak a küszöbtoldatok is, de igazán a 370Z Nismo formás feneke indítja be a képzeletünket: a leszorítóerőt növelő dögös hátsó spoiler, illetve a diffúzorbetéttel és a két kályhacső méretű kidörgővel megspékelt lökhárító nagyon ott van a szeren! Hatásos a gyöngyházfehér fényezés és a szürke karosszériaelemek kontrasztja is, amit elöl-hátul és a tükörházakon diszkrét Nismo-piros dekorcsík fokoz. Erre rímel, hogy a pilótafülkében piros cérnával varrták a kárpitozást, ám ezenkívül odabent nem sok változás történt: a megfelelő oldaltartást nyújtó sportüléseket és a középállást jelző csíkkal ellátott sportkormányt részben alcantara hasított bőrrel borították, valamint egyedi plakettet kapott az autó.

A konditeremből ellógott, de keménykedik a Nismo

A Nismo mérnökei megpiszkálták a 3,7 literes, V6-os szívómotor vezérlőelektronikáját, és kisebb áramlási ellenállású sport-kipufogórendszert illesztettek hozzá, így a teljesítmény 328-ról 344 lóerőre, a forgatónyomaték pedig 363 Nm-ről 371-re nőtt. Nagyot szakít, mindössze 5,2 másodperc alatt rongyol százra, s felül mintha energikusabban is pörögne a motor, de a gyakorlatban alig érezni a teljesítménynövekedést, vagy éppen a 0,1 szekundummal jobb gyorsulást. Persze dicséretes, hogy mindezek dacára a gyári fogyasztási adatok megegyeznek a korábbival, csakhogy egy tuningolt sportkupénál ez sokadlagos szempont. Mondjuk rágyúrhattak volna a vérpezsdítőbb hangzásra, azonban a V6-os bugyborékolása, vagy a sportkipufogó érces csengése helyett hosszan kihúzatva még mindig inkább a motor gépies zúgása tölti be az utasteret.

Amíg az optikai és futóműtuning hatásos, addig a motortuning kevésbé... Amíg az optikai és futóműtuning hatásos, addig a motortuning kevésbé…

Ahogy az alap Z-t, úgy nyilván a csakis hatfokozatú manuális sebességváltóval választható Nismót is élvezetes vezetni. A váltókar pontosan megvezetett és rövid utakon jár, de határozott kezelést igényel, míg gombnyomásra lelkesítő „gázfröccsautomatikát” aktiválhatunk: az elektronika minden egyes visszakapcsoláskor kiegyenlíti a váltó két tengelye (bemenő és kimenő) közötti fordulatszám-különbséget, ezáltal simább kapcsolást és kiegyensúlyozottabb viselkedést biztosít. Precíz a kormányzás és direktebbek a reakciók, kanyarokban magabiztosan fogja az utat és kisebb oldaldőléssel fordul a kocsi. A kasztninál ugyanis plusz merevítéseket, a futóműnél pedig elöl 23, hátul 41%-kal feszesebb csillapítókat és 14%-kal keményebb rugókat vetettek be. Pályán ennek megvannak az előnyei, de közúton nem biztos, hogy 16 lóerőért és 8 Nm-ért cserébe érdemes ezt a kompromisszumot vállalni. Végül az sem mellékes, hogy a csúcsfelszereltségű 370Z-nél 1,8 millióval drágább a Nismo, s 16,5 millió forintos árcédulájával már a Porsche Caymanhoz közelít…

A kipufogócsövek átmérője 10 mm-rel nagyobb. Kár, hogy a hangélményre ez nincs hatással A kipufogócsövek átmérője 10 mm-rel nagyobb. Kár, hogy a hangélményre ez nincs hatással

Nissan 370Z Nismo
Összlökettérfogat: 3696 cm3
Hengerek/szelepek: V6/24
Max. teljesítmény: 253 kW (344 LE) 7400/perc
Max. nyomaték: 371 Nm 5200/perc

Hossz./szél./mag.: 4410/1870/1315 mm
Tengelytáv: 2550 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1555/1580 mm
Tömeg/teherbírás: 1535/265 kg
Csomagtér: 235 l
Üzemanyagtank: 72 l
0-100 km/h: 5,2 s
Maximális sebesség: 250 km/h
Fogyasztás: 15,3/7,9/10,6 l/100 km
CO2-kibocsátás: 248 g/km
A modell alapára: 16 479 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!