Mérföldkőnek számító összkerékhajtási rendszert kapott az új Toyota RAV4-es, amelynél az elektronika 40 érzékelő jele alapján irányítja a hátsó tengelyre a motor nyomatékát – minden eddiginél gyorsabban, mindössze 0,18 másodperc alatt képes ezt végrehajtani. Ráadásul nem csak aszfalton boldogul az autó, hanem a bokáig érő sárban is, ahogy azt a hazai bemutatón alkalmunk volt megtapasztalni.

Ez nem annyira a Toyota gondos tervezésének, hanem az időjárásnak volt köszönhető, ennek ellenére az autók gond nélkül teljesítették az épített tereppálya akadályait – mármint azokat, amelyeken végig lehetett hajtani. Hiába ugyanis a nagyon okos és gyors összkerékhajtás, ha a hasmagasság alacsony. Utóbbi egyedül a keresztben lévő fatörzseken keresztülhajtva okozott csak problémát, néha bizony koppant a kocsik alja. A másik gátló tényezőt az abroncsok jelentették, az utcai gumik a helyenként agyagos sárban bizony hamar eltömődtek, így néha csak tolatással sikerült a megfelelő irányba fordítani a RAV4-est, de ezt leszámítva igen jól teljesít még mostoha körülmények között is az autó. Nem mintha a tulajdonosok valaha is ilyesmire vállalkoznának. A RAV4-es elsődleges szerepe a családok igényeinek kiszolgálása.

Ezt pedig tökéletesen tudja, hiszen az immár negyedik generációnál tartó szabadidő-autó egyre népszerűbb a piacon, tavaly például 450 000-et értékesítettek belőle világszerte. A modellváltás legnagyobb újdonsága az európai piac számára, hogy a korábbinál 10 centivel nagyobb a tengelytávolság, ami egyfelől tágasabb csomagteret, és a második sorban 41 mm-rel nagyobb lábteret eredményezett. Megtartották a teljesen sík utastér-padlót, az állítható hátsó ülést, új elem a felfelé nyíló csomagtér-fedél. Utóbbi lehetővé tette az elektromos nyitás alkalmazását is.

Az új Toyota RAV4-es már 6 850 000 forinttól elvihető, ezért a pénzért 2,0 literes benzinmotorral és összkerékhajtással szerelik. A 2,0 literes, 124 lóerős dízel 6 940 000 forinttól érhető el, de itt még felár ellenében sincs összkerékhajtás. Aki arra és dízelre vágyik, annak a 150 lóerős 2.2 D-4D-t kell választania, ami 7 990 000 forinttól indul. Utóbbi akár 6 fokozatú automatikus váltóval is kérhető, a benzineshez CVT váltót lehet választani felár ellenében.

A RAV4-essel egy időben mutatkozott be a Toyota másik családi autója, a nemrég megújult Verso is hazánkban. Az 1,6-os benzinmotorral és 5 üléssel rendelkező alapváltozat ára 4 990 000 forint, a +2 ülés további 300 000 forintba kerül, a legolcsóbb, 2,0 literes sízel 5 965 000 forinttól vásárolható meg. A nagy felbontású képeket tartalmazó Galériát megtalálják az Autó-Motor Facebook oldalán.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!