Pár éve lényegében újradefiniálta magát a Toyota luxusmárkája. Nem szorították háttérbe a cég zászlajára tűzött magas összeszerelési minőséget, vagy az előremutató hibrid hajtást, viszont teljesen új formanyelvet alkottak. Most ott tartunk, hogy az egykor szinte kizárólag konzervatív megjelenésű autókat gyártó Lexus sokkal bátrabb vonalvezetésű modelleket kínál, mint a németek. A cél pontosan ez volt: a retinába beégő, karakteres típusokat alkotni, még olyan áron is, hogy megosztja majd a közönséget. Ide tartozik az IS limuzin is, amely a modellfrissítés után még inkább feltűnő. Azon lehetne vitatkozni, hogy az egyes részletek mennyire harmonikusak, az biztos, hogy az Audi A4-es, a BMW 3-as és a Mercedes C-osztály egyenesen visszafogottnak tűnik a japán kihívó mellett. A fronton módosították a fényszórókat, és némileg változtattak a hűtőmaszk arányain, hátul pedig szintén leheletfinom változtatást eszközöltek a lámpán. Az immáron full-LED-es fényszóróval is elérhető IS új színpalettát és keréktárcsa-kínálatot is kapott.

Finom anyagokkal találkozunk az utastérben, a vaskos kormány különösen kellemes tapintású

A volán mögött helyet foglalva rögtön egyértelmű lesz, nem bánik bőkezűen a hellyel az IS. Az jó, hogy körbeöleli a vezetőt az autó, ettől is otthonos az egész, de a középkonzol kialakítása miatt a nagyobb termetűek úgy érezhetik, hogy a térdük be van szorítva, és az ülések is lehetnének méretesebbek, mert az ülőlap keskeny és rövid. A hátsó sor sem a keresztbe tett lábakkal való utazásról szól, de szó sincs arról, hogy szégyenkezni valója lenne a modellnek. 4,68 méteres hosszával inkább egy kicsit passzentos, de annál minőségibb sportszedán. A belső anyagok és az illesztési hézagok nem is árulkodhatnának arról látványosabban, hogy jól összerakott autóról van szó. Például itt vannak az új fabetétek, amelyeket a Yamaha Fine Technologies által használt speciális technikával „karcoltak” – ezt az eljárást használja a Yamaha több hangszerénél is. Ami a további újdonságokat illeti, nagyobb és szebb felbontású központi képernyővel büszkélkedhet az IS, 7 helyett immáron 10,3 colos a felület, amit a továbbfejlesztett Remote Touch-csal vezérelhetünk. A Lexusnál valamiért nagyon ragaszkodnak ehhez a rendszerhez, pedig a joystickes kis eszköz még álló helyzetben is koncentrációt igényel, nemhogy menet közben.

Az oldaltartás megfelelő, az ülőlapok viszont lehetnének hosszabbak. A lábtér átlagos, a kardánalagút sok helyet elrabol

S hogy mit tud a frissített IS a vezető szemszögéből nézve? A 300h névre keresztelt, 223 lóerő rendszerteljesítményű hibridet kipróbálva egyértelműen megbizonyosodhattunk arról, hogy ha jogos kritikát kap a gyártó, akkor megpróbálja orvosolni. A hibridnél ez abban merül, ki hogy az átprogramozott vezérlésnek köszönhetően padlógáznál már nem bőg annyira a motor, az e-CVT váltó pedig sokkal inkább úgy viselkedik, mint a hagyományos automaták. Az biztos, hogy kifinomultságban a Lexus hibrid rendszere még mindig páratlan (indítás-leállítás), városba tényleg tökéletes a hajtáslánc – ezek után érthető is, hogy a dízelmotor miért tabutéma a Lexusnál. Ha sietősre vesszük a figurát, egyértelmű lesz, hogy nem ez az IS 300h erőssége, dacára annak, hogy nyers erő azért van benne, gyorsításkor szépen kúszik felfelé a mutató. A hibrid hajtás ellenére a futómű és a kormányzás pont olyan, mint amit egy sportszedántól elvárunk. Az úthibákat ugyan nem szereti az IS, jó minőségű aszfalton gyorsan tanúbizonyságot tesz a magas fokú stabilitásáról. Kanyargós úton igazi élvezet a terelgetése, a volán nagyon közvetlen, a szervorásegítés mértéke viszonylag szerény.

Az F Sport változat a hibridből és a turbós benzinesből is elérhető

Erre még egy lapáttal rátesz az F Sport változat, amely adaptív futóművel büszkélkedhet. A vagányabb orrkiképzés és számos, sportosságot hangsúlyozandó részlet mellett ebben a verzióban hanggenerátor is van. Finoman szólva is ellentétes a hibrid atmoszférájával, ahogyan a hangszórókból V6-os műhang jön a gázadásokra. Ugyan hálózatról tölthető IS még nincs, arra komoly hangsúlyt helyezett a Lexus, hogy a vezetéstámogató rendszerek területén előrelépés történjen. A Lexus Safety System+ ütközésmegelőzőt, adaptív tempomatot, sávelhagyásra figyelmeztető rendszert, automata távfénykapcsolást és hátsó keresztirányú forgalomfigyelést vonultat fel. Megmaradt a kínálatban a 2,0 literes, turbós benzinmotor (szintén hátsókerékhajtással és nyolcfokozatú, automatikus váltóval), de aligha veszélyezteti majd a hibridet, a Lexus előrejelzései szerint továbbra is 10%-ot tesz majd ki a 200t az európai IS-értékesítésekből.

Hátulnézetből is igazi tekintetmágnes az új IS

Ami az árakat illeti, a Lexus nem tud azzal szolgálni, mint a németek, hogy 10 millió Ft alatti változatokat is kínáljon. Cserében korrekt összegért, egészen pontosan 10,74 millióért beülhetünk egy hibridbe, ami igazi alternatívája a dízeleknek. Az IS akkor kerül árelőnybe a vetélytársakkal szemben, ha elkezdjük felszerelni, e tekintetben – akárcsak a GS nagyautó – még mindig kőkeményen odaszúr a német ellenfeleknek.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!