A Mazda3-as köszöni szépen, jól fogy, az ügyfelek is elégedettek vele, a mostani frissítés apropóját az adja, hogy a Skyactiv csomag rengeteg elemét módosították, s mivel egy soron készülnek a gyárban a személyautók, azokat rövid időn belül mindenhol be kell vezetni. Tehát ami nem is olyan rég a 6-osban volt újdonság, az most belekerült a 3-asba, és hamarosan a 2-esben is elérhető lesz.

Színes vetített kijelzőt kapott a 3-as, a városi koccanásgátló gyalogosfelismerővel is rendelkezik
Színes vetített kijelzőt kapott a 3-as, a városi koccanásgátló gyalogosfelismerővel is rendelkezik

Műszakilag a legfontosabb változás a G Vectoring Control funkció megjelenése, ami lényegében automatikus gázelvételt jelent kanyarokban. Azt az elvet lovagolják meg, amivel az összkerékhajtást szokták indokolni: ha kevesebb hosszirányú erővel kell megküzdeniük az első kerekeknek, akkor több oldalirányú erőt tudnak átvinni. Összkerékhajtásnál ilyenkor hátra irányítják a nyomatékot, de a Mazda mérnökei rájöttek, hogy ugyanezt a hatást el lehet érni azzal, hogy a motorvezérlő csökkenti a nyomatékot addig a pár pillanatig, amíg fordulni kezd az autó. Ezzel párhuzamban új első üléseket készítettek, amelyek jobban tartják a testet, így a vezető nem a kormányban kapaszkodik, hanem tényleg csak irányításra használja a kezét.

Egyenletesebb terhelést és jobb oldaltartást nyújt az új első ülés, ami kevésbé fárasztja az embert
Egyenletesebb terhelést és jobb oldaltartást nyújt az új első ülés, ami kevésbé fárasztja az embert

Lecserélték a kormánykereket is, megnövelték a küllőkön lévő gombok méretét, és azok számát is csökkentették, ami javítja a kezelhetőséget, másfelől az új formájú karimát már tényleg körbe tudja fogni teljes tenyerével a vezető, korábban az alsó ujjakat csak meg lehetett támasztani a kormány hátulján. Szemmel látható változás az új vetített kijelző, amelyre leginkább azért van szükség, mert a sebességjel még mindig egy apró digitális kijelző a fordulatszámmérőn belül, és nagyon nehezen lehet látni. Mostantól kezdve egy nagyobb felbontású, jobb kontrasztú és színes kijelző tájékoztat a szélvédő tövében, az itt megjelenő több információ azt eredményezi, hogy kevesebbet veszi el a tekintetét a vezető az útról. Az együttélést könnyíti még a nagyobb méretű ajtózseb, amibe már 1,5 literes palack is elfér, illetve az elektromos rögzítőfék megjelenésével a két első ülés között is több a pakolási lehetőség.

Az elektromos rögzítőfék okán rengeteg hely szabadult fel az első ülések között. Az ajtózsebek is tágasabbak
Az elektromos rögzítőfék okán rengeteg hely szabadult fel az első ülések között. Az ajtózsebek is tágasabbak

A motorkínálatban egy újdonság van, de ez is csak nekünk új: immár Magyarországon is rendelhető lesz az 1,5 literes dízelmotor, amely majd valamikor február-március körül érkezik. Túlságosan nagy reményt nem fűz hozzá a forgalmazó, mifelénk a 2,0 literes, 120 lóerős benzinmotor a sláger, jellemzően magasabb felszereltséggel, aki dízelt akart, az eddig is megfizette a 2,2-es négyhengerest. Rögtön a hatfokozatú automatikus váltóval próbáltam a kis dízelt, és ez mentette meg az előadást. A hegyi utakon rengeteget dolgozott a váltó, hogy mindig abban a szűk tartományban tartsa a 105 lóerős gázolajost, ahol tényleg húz, nem volt értelme manuális módba átkapcsolni a váltót, mert a kis dízel pörgetve csak hangosabb lesz, de nem gyorsabb. Másodikként a mifelénk több mint 80%-os arányt képviselő, 120 lóerős benzinest próbáltam a hatfokozatú kézi váltóval. Az 1145 méteres magasságban lévő hágóra felvezető úton végig kettesben hagyva a váltót mentem fel, talán ha kétszer kellett hármast kapcsoljak, mert épp nem volt kanyar egy szusszanásnyi részen. Nagyon jól vette a fordulókat az autó, az átlagfogyasztás a 10 km-es szakaszon vagy 2 literrel ugrott meg; aztán lefelé menet sokat motorfékezve gyorsan visszatért az eredeti, kicsivel több, mint 6,0 l/100 km-es értékére. A hegyek között haladó gyorsforgalmi úton aztán kiderült, hogy a G Vectoring Control funkció nagyon is észlelhető, a kétsávos úton a megengedett 100 km/órás sebességgel haladva a fordulóknál gázelvételkor érezhetően bólintott az autó, mert az elektronika csökkentette a motornyomatékot. Elsőre meglepő volt, de amikor kiért az út a hegyek közül, és a kanyarok íve is nagyobb lett, abbahagyta a fékezgetést az autó.

Már nyár óta gyűjtik a márkakereskedők a megrendeléseket a felfrissített Mazda3-asokra, az első példányok már itt vannak hazánkban. A listaárak úgy 100 ezer Ft-tal magasabbak, de mivel gazdagabb lett az alapfelszereltség, ez tulajdonképpen változatlan vételárat jelent.

Hátul csak az ötajtós lökhárítója újult meg, a Sedan innen nézve olyan, mint eddig
Hátul csak az ötajtós lökhárítója újult meg, a Sedan innen nézve olyan, mint eddig

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!