A normál és a Grand C4 Picasso elején épp csak annyi az eltérés, amennyi változás egy visszafogottabb modellfrissítés során történni szokott. Mivel az alapforma ugyanaz, kétszer kell odanézni, hogy az ember észrevegye a másként rajzolt alsó légbeömlőt és a szélesebb, egészen a nappali menetfényig érő krómbajuszt. Ehhez még hozzájön, hogy az A-oszlop jelen esetben az egészen a hátsó lámpákig ívelő tetővonal része.

Az előd hosszát megtartotta a Grand változat, mégis tágasabb lett, ami annak köszönhető, hogy a tengelytávot 11 centivel megnövelték a normálhoz képest. Ez, valamint a korábbinál helytakarékosabb hátsó felfüggesztés (nem is rendelhető hidropneumatikus hátsó tengely) jóval nagyobb csomagteret és érezhetően tágasabb 2. üléssort eredményezett. Utóbbinál még az is változás, hogy nemcsak a támla dőlésszöge állítható a három széknél, hanem azok sínen is tologathatók és a szélsők előrebillennek, hogy szabaddá tegyék az utat a 3. üléssorhoz. Mármint ha  a kedves ügyfél megrendeli azt, hiszen immár feláras a két pótülés, így akár extranagy csomagtér is lehet hátul.

Sínen tologathatóak a középső sor ülései, a két hátsó ülés feláras extra Sínen tologathatóak a középső sor ülései, a két hátsó ülés feláras extra

Az új karosszériával együtt mutatkozott be a típusban a 2,0 literes BlueHDi dízel, amely 150 lóerős és már most teljesíti az Euro-6-os előírásokat. Illik a Grand C4 Picasso karakteréhez a kényelmes, csendes, de mindig jó erőben lévő erőforrás, amelyhez akár hagyományos, hatfokozatú automatikus váltó is párosítható – ennél is van motorleállító rendszer. Mielőtt még bárki álomba ringatná magát a halkan duruzsoló dízel és a finoman kapcsoló váltó miatt, hamar visszazökken a valóságba. Az új egyterű felfüggesztését úgy hangolták, hogy azzal akár nagy tempóval is biztonságosan lehet kanyarodni, nem franciás lágyság, hanem afféle németes komfort az uralkodó. Kisimítja az úthibákat, de azokról mindig kapunk némi visszajelzést az utastérben.

Teljesen padlóba hajthatóak a hátsó ülések Teljesen padlóba hajthatóak a hátsó ülések

Mindezt nem is méri túl drágán a Citroën, az eleve versenyképes áron kínált normál C4 Picassóhoz képest mindössze 300 000 Ft felárat kell fizetnie annak, akinek a Grand által nyújtott még több térre  és egyéniségre van szüksége. Meggondolandó.

Jól harmonizál a 150 lóerős dízel a nagy egyterűvel, még automatikus váltónál is van motorleállító Jól harmonizál a 150 lóerős dízel a nagy egyterűvel, még automatikus váltónál is van motorleállító

Citroën Grand C4 2.0 BlueHDi aut.
Összlökettérfogat: 1997 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel
Max. teljesítmény: 110 kW (150 LE) 4000/perc
Max. nyomaték: 370 Nm 2000/perc
Hossz./szél./mag.: 4597/1826/1644 mm
Tengelytáv: 2840 mm
Tömeg/teherbírás: 1650/645 kg
Csomagtér: 645-725-1843 l
Üzemanyagtank: 55 l
Gyorsulás 0-100 km/h 11,5 s
Max. sebesség: 210 km/h
Város/orsz./vegyes: 5,4/4,2/4,6 l/100 km
CO2-kibocsátás: 120 g/km
Alapár: 7 890 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!