Az Ateca sikeres debütálása után érkezett el az idő arra, hogy a Seat legsikeresebb, emblematikus modelljének megújult változatát megmutassa. Kívülről nem sokat változott a harmadik generációs, négy éve piacon lévő Leon, a „belsőség” viszont annál inkább. Emellett a biztonságé és a technológiai fejlesztésé volt a kulcs szerep.

new-seat-leon-034h

Nem tértek el a bevált recepttől

Az autó formavilága minimális módosításon esett át, nagyítóval kell keresgélni a különbségeket – alapvető változtatás helyett még elegánsabbá és dinamikusabbá tették a formát. Az első és hátsó lökhárító, valamint a hűtőrács esett át némi változtatáson, ami jót tett az összképnek, a gyári elképzelésnek megfelelően valóban elegánsabb, minőségibb megjelenést ad a Leonnak. Mostantól elérhetőek új színek is (“rejtélyes kék”, “bohém lila” és “vágy vörös”), amik a gyár szerint szintén a prémiumabb megjelenést hivatottak jelezni.

new-seat-leon

Arccal a technika felé

Az Atecaban debütált infotainment rendszer bekerült a Leonba is, a a csúcs-fejegység esetén eddigi 6,5 colos érintőképernyő mérete 8 colra nőtt, ezzel együtt a hagyományos gombok száma is kettőre redukálódott. Megjelent a gesztus vezérléses technológia is.

Mindkét nagy mobil platformot támogatja a rendszer full link módban, az Apple hangvezérlés (Siri) funkcionalitását is integrálták, a kormányon lévő gombbal aktiválható, vagy ha a telefonon bekapcsoljuk a „Hey Siri” funkciót, akkor csak a hangunk segítségével indíthatunk el rengeteg funkciót, a telefonálástól kezdve a zenelejátszásig.

new-seat-leon-044h

Az autó már kulcs nélkül is nyitható, indítható (KESSY), az új középkonzolra rákerült egy pulzálva világító motorindító gomb is, valamint bekerült az automatikus, elektromos kézifék, ami miatt több tárolóhelyet tudtak kialakítani és tovább növelték a komfort érzetet. Az állítható színű hangulatvilágítás és a csökkentett zajszint is ezt a célt szolgálja. Több vezetést segítő megoldás is elérhető, a torlódássegéd szabályozza a sebességet és tartja a sávot és a követési távolságot, a koccanásgátló felismeri már a gyalogosokat is. Ezen kívül közlekedési tábla felismerés is segít, valamint a piros lámpánál leálló motor automatikusan feléled, ha az előttünk álló autó elindul, ami hasznos lehet ha figyelmünket eltereli valami.

new-seat-leon-051h

Még nagyobb motorválaszték, műszaki adatok

Az új Leon Euro6-os motorokat kínál, sokféle változatban, az általunk tesztelt mindkét verzió a legerősebb volt a kategóriájában így az 1.8 TSI (180 LE) és 2.0 TDI (184 LE) esetén sem volt okunk a panaszra, főleg, hogy az előre definiált sport, komfort és eco mód közül előbbivel közlekedtünk leginkább. Bár az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk (jégeső is esett) az autó a cudar időben is megfelelően helyt állt. Ezen túl a barcelonai helyszín, a gasztronómiai élmények is gondoskodtak róla, hogy jól érezzük magunkat.

Benzines motorválaszték

 Leon 1.0 TSI
 teljesítmény: 115 LE, fogyasztás: 4,4 l/100 km
 Leon 1.2 TSI
 teljesítmény: 110 LE, fogyasztás: 5,1 l/100 km
 Leon 1.4 TGI (csak ötajtós és ST modelleknél)
 teljesítmény: 110 LE, fogyasztás : 5,5-5,7 l/100 km
 Leon 1.4 TSI
 teljesítmény: 125 LE, fogyasztás: 5, 4 l/100 km
 Leon 1.4 TSI
 teljesítmény: 150 LE, fogyasztás: 5,0 l/100 km
 Leon 1.8 TSI
 teljesítmény: 180 LE, fogyasztás: 5,8-6,0 l/100 km
Dízel motorválaszték

 Leon 1.6 TDI
 teljesítmény: 90 LE, fogyasztás: 4,3-4,6 l/100 km
 Leon 2.0 TDI (csak ST modelleknél)
 teljesítmény: 110 LE, fogyasztás: 4,1 l/100 km
 Leon 1.6 TDI
 teljesítmény: 115 LE, fogyasztás: 4,1-4,3 l/100 km
 Leon 2.0 TDI
 teljesítmény: 150 LE, fogyasztás: 4,5-4,6 l/100 km
 Leon 2.0 TDI
 teljesítmény: 184 LE, fogyasztás: 4,5-4,6 l/100 km

new-seat-leon-076h

Folytatás jövőre következik…

Az új Leonok jövő év elején jelennek majd meg a hazai utakon. Februárban érkezik a Leon legerősebb verziója, a 300 lóerős Cupra, azon belül is kombi karosszériában, összkerékhajtással lesz elérhető a legdurvább változat. Aztán pedig az Ibiza is megújul, a Volkswagen Polo testvérmodelljének számító kisautót is átteszik az MQB alapra. Ezt követően pedig az alig több, mint 4 méteres Arona szabadidő-autó érkezik a piac legforróbb szegmensébe, szóval jövőre sem fogunk unatkozni.