Manapság a nagy méretű szabadidő-autók kategóriájában a prémiumtermékek uralják a piacot, ennek megfelelően alakult át a Sorento harmadik generációja. Mivel az előddel nem volt gond, a padlólemez nem változott, épp csak a tengelytávolságot növelték meg, és immár több mint 50% a vázszerkezetben a nagyszilárdságú acél részaránya. Szóval minden maradt a régiben, leszámítva azt, hogy mindent megváltoztattak. De ne az ellentmondásokkal törődjünk, hanem például a nagyon „állat” megjelenéssel: a hatalmas hűtőrács továbbra is a tigrisorrot mintázza, ezt farkasszemet idéző fényszórók övezik, és itt van még a tetőn a cápauszony-antenna is. A formából egyedül a hátsó tetőoszlop jellegzetes ívét tartották meg, egyébként barátságos óriássá alakult a 4,8 méter hosszú szabadidő-autó. Van fekete alsó „védőborítás” a lökhárítókon az elengedhetetlen ezüstbetétekkel, továbbá króm minden mennyiségben.

Nincs központi kezelőszerv, de nem is kérik a prémiumfelárat. A minőségérzet rendben van Nincs központi kezelőszerv, de nem is kérik a prémiumfelárat. A minőségérzet rendben van

A Kia valódi prémiumszintet hozott

Az utastérben megüti a prémiumtermékek színvonalát a minőségérzet. Ahová csak nyúlok, puha műanyaggal találkozok, a német ellenfelektől eltérően itt nem csak az első ajtókárpit felső része kap finom tapintású bevonatot, a második sorban is ezt tapasztalom. Az alapmodellekben hagyományos (két analóg óra között digitális kijelző) műszeregységgel szemez az ember, a gazdagon felszerelt Sorento esetében középen egy nagy monitor tájékoztat (alapvetően sebességmérő, középen az egyéb dolgok), amely mellett kis fordulatszámmérő és hűtőfolyadékhőmérséklet/üzemanyagszint-mutató található. A kényelmi rendszerek testre szabását a középkonzolon található érintőképernyő (7 vagy 8 colos képátló) segítségével lehet végrehajtani, a vezetési segédeket (például távolságtartó tempomat) a kormány küllőin elhelyezett kapcsolókkal tudjuk szabályozni. Nem látni, de nagyon is érezni, hogy az elődhöz képest 250%-kal (!) növelték a zajcsillapító anyagok felületét, a tűzfalon lévő zajszigetelő burkolat pedig harmadával lett vastagabb.

Állítható a pad, a jobb oldala billen előre a hátra beszállás könnyítésére Állítható a pad, a jobb oldala billen előre a hátra beszállás könnyítésére

Az utastér legnagyobb újdonsága a második üléssor, amely immár sínen tologatható, és a támlák dőlésszöge is állítható, a harmadik sorba beszállás megkönnyítésére a jobb oldali ülés előrecsúszik és -billen. Korábban ugyan nagyobb nyílást tett szabaddá a teljesen előrehajtható ülés, de annál nem volt állítható se a lábtér mérete, se a támla dőlésszöge. Mivel alapvetően ötszemélyesként használt autóról van szó, ahol szükség esetén a csomagtérben lévő üléseken is lehet még két embert szállítani, az előbbiek szempontjait helyezték előtérbe. Az ötszemélyes változatban a csomagtér padlója alatt 55 literes rekesz rejtőzik.

Csak rövid távon kényelmes a két hátsó ülés, amelyek felárasak Csak rövid távon kényelmes a két hátsó ülés, amelyek felárasak

Egyetlen motor, de bőven elég is

Nálunk csak a továbbfejlesztett, immár Euro-6-os előírásokat is teljesítő, 2,2-es 200 lóerős turbódízellel lesz elérhető a Kia Sorento, első- vagy összkerékhajtással, kézi vagy automatikus váltóval párosítva. Csendes és kulturált az erőforrás, amelynél a kipufogórendszert és a közös nyomócsöves befecskendezést cserélték le. Kézi kapcsolású váltóval is szépen muzsikál, de a hatalmas és kényelmesen rugózó autóhoz sokkal jobban illik az automatikus váltó.

Tágas óriás-SUV versenyképes áron – ez a Sorento Tágas óriás-SUV versenyképes áron – ez a Sorento

Az elsőkerék-hajtású LX alapmodell 8,3 millió forintba kerül, az összkerekes, minden földi jóval ellátott EX Prémium csúcsmodellért 12,8 millió forintot kell fizetni. Úgy határozták meg az árakat, hogy a vetélytársak csak ennél drágábban, vagy épp érezhetően szűkebb karosszériával és gyengébb motorral kínálnak szabadidő-autót, és akkor még itt van a 7 év/150 000 km-es garancia, amivel ugyancsak nem tudnak versenyezni a többiek.

Kia Sorento 2.2 CRDi
Összlökettérfogat: 2199 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel
Max. teljesítmény: 147 kW (200 LE) 3800/perc
Max. nyomaték: 441 Nm 1750-2750/perc

Hossz./szél./mag.: 4780/1890/1690 mm
Tengelytáv: 2780 mm
Tömeg/teherbírás: 1821/689 kg
Csomagtér*: 660-1732 (142-1662) l
0-100 km/h: 9,0 s
Max. sebesség: 203 km/h
Város/országút/vegyes: 4,9/7,0/5,7 l/100 km
CO2-kibocsátás: 149 g/km
Alapár: 8 300 000 Ft
*Zárójelben a 7 személyes változat adatai.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!