Érthetetlen, hogy költséget nem kímélve meghívták az újságírókat a Crafter nemzetközi menetpróbájára Svédországba, de az ott rendelkezésre bocsátott járműparkban túlsúlyban volt a Multivan és a Caddy, úgyhogy Craftert talán ha egy órányit vezettem, terheletlenül, ami ugyebár nem sokat árul el a jármű képességeiről. Így csak annyit mondhatok, hogy kevéske gyakorlati megfigyelésem összhangban volt a sajtóanyagban leírtakkal, s a gyártási minőség továbbra is az eddig megszokott magas minőségi színvonalat képviseli. Lássuk hát, mit mond el a Crafterről maga a gyártó.

Új motornemzedék és kiterjesztett garancia

A legfontosabb újdonság a méretcsökkentés jegyében született négyhengeres, 2,0 literes, közös nyomócsöves TDI-motorcsalád. Fogyasztásuk 33%-ot elérő mértékben csökkent a korábbi, 2,5 literes kivitelekhez képest, karbantartási költségük pedig 25%-kal. Három teljesítménylépcső készül, 109, 136 és 163 lóerővel. Az utóbbi BlueMotion technikával mutatja meg igazán a konstrukcióban rejlő potenciált: szabvány szerint mért fogyasztása csupán 7,2 liter, 3,6 literrel (!) csekélyebb az eddiginél. Biturbó feltöltéssel 400 newtonmétert szolgáltat már 1800/percnél, így menet közben elfeledteti, hogy nem éppen a lökettérfogat óriása. Egyébként hasonló motor dolgozik az Amarokban és a T5-ösben is.

Akár 19 személy is beszállhat a Crafter „Hannover” nevű autóbuszába Akár 19 személy is beszállhat a Crafter „Hannover” nevű autóbuszába

A Crafter egyik fő ütőkártyája a hosszú garancia, amely egyrészt a gyár minőségbiztosítási magabiztosságáról tanúskodik, másrészt adott esetben komoly megtakarítást jelenthet. Már a gyári garancia is nagyvonalú, korrózió ellen például 12 éves, de a Magyarországon eladott járművekre még jobban kiterjesztették: négy évre és maximum 250 ezer kilométerre érvényes, ezen belül két évig kilométer-korlátozás sincs.

Tehát ha valaki például 24 hónapon belül félmillió kilométert futna (ami azért nem túl valószínű), végig számíthatna a garanciára. E kategóriában két év a szokásos, néha még az is korlátozással, a Crafter plusz két évében viszont a gyárival tökéletesen megegyező garanciát adnak. Ezzel jócskán vezet ez a típus a magyarországi mezőnyben.

Súlycsökkentés és kellemes munkatárs

Részint a könnyebb felépítésű új motornemzedéknek, részint egyéb intézkedéseknek köszönhetően a Crafter valamennyi változatának lejjebb ment a saját tömege. Egyes kivitelek esetében 82 kilogrammot ér el a nyereség, ennyivel több rakományt lehet felpakolni az össztömeghatáron belül. Nem egy fuvarozónál döntő tényező ez.

Jól mutat, erőt és dinamikát sugall az új design. Az össztömeg csökkentésének köszönhetően nagyobb lett a jármű hasznos teherbírása Jól mutat, erőt és dinamikát sugall az új design. Az össztömeg csökkentésének köszönhetően nagyobb lett a jármű hasznos teherbírása

A változatgazdagságra igazán nem lehet panasz: három súlykategória (3,0, 3,5 és 5,0 tonna), háromféle tengelytáv és négyféle fő jelleg (zárt áruszállító, kombi, platós és fülkés alváz) hagyja el a gyárat, az elsőként említett kettő többféle tetőmagassággal, a zárt áruszállító pedig készül hosszabb hátsó túlnyúlással is. A rakodótérfogat 7,5 illetve a kategóriarekordnak számító 17 köbméter között változik, a „Hannover” busz pedig 19 személyt szállíthat. A felépítményezők dolgát könnyíti meg, hogy a 2,0 literes motorokhoz teljesítményleágazó tengely rendelhető, az elektronika pedig programozható interfészt tartalmaz, így egyszerűen megoldható a segédberendezések energiaellátása és vezérlése.

Kissé hűvös, katonás hangulatú a vezetőhely, de elsőre eligazodik benne az ember, és elégedetten nyugtázza a kiváló minőségi hatást Kissé hűvös, katonás hangulatú a vezetőhely, de elsőre eligazodik benne az ember, és elégedetten nyugtázza a kiváló minőségi hatást

Beleképzelve magam az egész nap furikázó sofőr helyzetébe, nem bánnám, ha Crafterrel kellene járnom. A „mercedeses” berendezés (a Craftert közösen fejlesztették és gyártják a stuttgartiakkal) praktikus, jó minőségű és könnyen kezelhető, a zajszint alacsony, az ülés kényelmes, a részletek átgondoltak. Különösen könnyű a Shiftmatic robotváltós kivitel vezetése, a többiben pedig felkapcsolásjelző segíti a takarékos stílus kialakítását. Nincs hiány egyéb vezetőtámogató berendezésekben sem, minden változatban alapfelszerelés az ESP, a blokkolás- és kipörgésgátló, továbbá a vészfékasszisztens, önműködően bekapcsolódó vészvillogóval.

A Crafter változatainak raktérfogata 7,5 és 17 köbméter között van, az utóbbi kategóriarekord. Nagy ajtók könnyítik meg a targoncás rakodást A Crafter változatainak raktérfogata 7,5 és 17 köbméter között van, az utóbbi kategóriarekord. Nagy ajtók könnyítik meg a targoncás rakodást

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!