A GVH helyszíni szemlét tartott a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége, az Allianz Hungária Biztosító Rt., a Generali-Providencia Biztosító Rt., a Magyar Opelkereskedők Bróker Kft., a Magyar Peugeot Márkakereskedők Biztosítási Alkusz Kft. és a Porsche Biztosítási Alkusz Kft. ellen.

Az eljárás megindítására azért került sor, mert rendelkezésre álló előzetes információk alapján fennáll a gyanúja annak, hogy az említett vállalkozások korlátozták, vagy torzították az egymáshoz kapcsolódó tevékenységükkel a gazdasági versenyt. A biztosító társágok és járműkereskedők a 2002-2005 közötti időszakban évente egyeztetéseket folytattak és megállapodtak a gépjármű biztosításokhoz köthető rezsióradíjakról, és ennek kapcsán merült fel a versenykorlátozó összejátszások valószínűsíthetősége, és ezáltal a jogsértés elkövetésének gyanúja.

A Gazdasági Versenyhivatal birtokában lévő bizonyítékok alapján nem kizárt, hogy más vállalkozások is érintettek az ügyben. A törvény szerint ezen eljárásokra biztosított időtartam 180 nap, amely azonban két alkalommal hosszabbítható ugyanekkora időtartammal, függően az ügy tagoltságától és bonyolultságától.