A francia márka kínálatában egyértelműen a kombi karosszériás autók a nyerők, a Clio-nál ugyan csak 30 % a részarány, de a Mégane-nál már 80 % (egészen addig, amíg a GranCoupé névre átnevezett lépcsős hátú meg nem érkezik, akkor 20/35/40 százalék lesz az 5ajtó/kombi/lépcsős arány), a Talisman-nál pedig 50 százalék körül mozog.

A kategóriában magas, 40 %-os a benzines-arány a Talsiman-nál. fotó: Lővei Gergely A kategóriában magas, 40 %-os a benzines-arány a Talsiman-nál. fotó: Lővei Gergely

Ha időrendben taglaljuk az újdonságokat, akkor a Talisman Grandtour-ral kell kezdeni, ami már a nyár vége óta elérhető. Centivel hosszabb a hátsó túlnyúlás a lépcsős hátúnál, a hátsó fejtérben azonban már 3 centi a kombi előnye. A középkategóriás szolgáltatás olyan apróságokat jelent, hogy a hátul ülők a szellőzőnyílások alatt áramvételezési lehetőséget (2 USB és egy szivargyújtó-csatlakozó) is találnak, a könyöklőn van egy kis fedett rekesz. A csomagtérben elég megérinteni a rolót, ami ilyenkor féltávig előrehúzódik, még egy érintésre meg teljesen vissza.

Több szolgáltalással kényeztet a Talisman, mint a Mégane Több szolgáltalással kényeztet a Talisman, mint a Mégane

Támladöntés alapáron elvégezhető a csomagtérből is, a roló a padló alatt tárolható. A támladöntő kar mellett elektromos csatlakozást (szivargyújtó) találni az oldalfalon. Bővítéskor vagy maximális rakteret vagy lépcsőmentes padlót lehet kialakítani, utóbbihoz a két darabból álló kemény padlót kell a felső állásba rakni. Nem csak az értékeli nagyra a csomagrögzítési lehetőségeket, aki megrendeli a 4Control összkerék-kormányzást.

Jobban személyre szabható az eddiginél a Clio Jobban személyre szabható az eddiginél a Clio

A sorban következő újdonság a felfrissített, hivatalosan 2. fázis névre hallgató Clio, amely már ott van a márkakereskedésekben. Ennél kicsit átrajzolták a megjelenést, de ennél fontosabb változás lesz a Renault magyarországi legnépszerűbb autójánál, hogy átalakították a felszereltségek tartalmát. Például a második felszereltségnél már ott az érintőképernyős, okostelefon-kapcsolódásra képes rádió a fedélzeten, és a korábban magasabb felszereltségű autóból jön a szövetkárpit. Az Intens csúcsmodellnél LED-es fényszórót is kap az ember, MediaNav fejegységgel, vezetési segédekkel, és akkor még ott van az itt választható GT Line sportos megjelenési csomag – a messziről virító kályhaezüst hátsó fékdob kiábrándító.

Feketére fényezett C oszloppal jön a Mégane Grandtour Feketére fényezett C oszloppal jön a Mégane Grandtour

Szeptember vége felé érkeznek meg a Renault márkakereskedésbe az új kompakt kombik, a Mégane Grandtour újdonsága a fényes feketére fényezett C oszlop. Noha ugyanarra a CMF építőkészletre épül, mint a Talisman, itt nem csak térből kap kevesebbet az ember, de szolgáltatást is: a szellőzőnyílások alatt nincs elektromos csatlakozás, a hátsó támladöntés alapszinten nincs, második szinten feláras, a harmadiktól jár csak alapáron, nincs elektromos csatlakozás a csomagtér oldalfalán, cserébe van szatyorakasztó fül.

Feláras a Mégane-nál a hátulról elkövethető támladöntés Feláras a Mégane-nál a hátulról elkövethető támladöntés

Egy 1,2-es turbós példányban utaztam egy keveset a bemutató alkalmából, nagyon csendes az utastér még autópályatempónál is, a menetszél susogását a sávtartó segéd mély BRRR-BRRR-BRRR figyelmeztetése és a távolságtartó tempomat nyolcvanas évekbeli videojátékokat idéző csiripelése töri meg. Utóbbi azért érthetetlen, mert az elektronika gyorsít rá az előttünk haladóra, aztán meg pánikol és nagyot fékez, szóval csak magát okolhatja a lassú reakcióért; azt is megtapasztaltuk, hogy amikor egy lassú autó hirtelen kivágott elénk és bele kellett taposni a fékbe, néma maradt a rendszer.

Hamarosan itt a biturbó-dízel, 160 lóerős GT, ez még a 205 lóerős benzines Hamarosan itt a biturbó-dízel, 160 lóerős GT, ez még a 205 lóerős benzines

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!