Az a különös tulajdonsága van a CLA kompakt négyajtós kupénak, hogy miután az ember átjut a szűk ajtónyílásokon, a műfajhoz képest tágas utastérre talál. Vagy épp csomagtérre. Míg a beszállásnál könnyen túlteszi magát az ember a szűk keresztmetszeten, a raktér megtöltésénél ez már problémát jelenthet. Erre kínál megoldást az új kombi karosszéria, vagy ahogy azt félrevezetően nevezik: Shooting Brake, azaz vadászkombi.

A megszokott, sportos műszerfal várja az embert A megszokott, sportos műszerfal várja az embert

Vadregényes tájak meghódításáról még csak nem is álmodhat a tulajdonos, ahogy az épp lelőtt vad tetemét se fogják a filccel borított raktérben szállítani. De itt nem is az a lényeg, hogy bakot lőjön az ember, sokkal nagyobb lett a raktér nyílása, és a vonalvezetés is most teljesedett ki. Még hosszabb ívek, magasabb hátsó rész jellemzik az új megjelenést, ez már csak azért is hasznos, mert kevésbé kell fejet hajtani a tetőívet megrajzoló tervező előtt, amikor beszállunk. Miközben a formatervezők kitombolták magukat és meglehetősen szemrevaló hátsót kerítettek az autónak, sikerült egészen praktikus befejezést is készíteni.

Belül is észrevehető, ha a narancsszériában ülünk. A középső hely elméleti Belül is észrevehető, ha a narancsszériában ülünk. A középső hely elméleti

A raktér padlóján három hosszanti sín könnyíti a bepakolt cuccok tologatását, a padló alatti teret alaposan megtömik a kötelező tartozékok és a menetpróbán az autókba szerelt mélynyomó. Ez lejön az alaphelyzetben 495 literes raktérből, de azt senki nem tudta megmondani, hány liter veszteséget jelent a padló alatti tér megszűnése. Ezt egyébként az ülőhelyek megtartása mellett lehet tovább növelni, de itt érdemes figyelembe venni, hogy a Cargo-módban függőlegesre állított hátsó támlával már egy rövidebb utazás is maradandó élmény lehet – nem pozitív értelemben. Állítólag 100 litert lehet nyerni ezzel a trükkel, ránézésre sehogy nem jön ki ez a térfogat, hiszen csak alig mozdul előrébb a támla, de 1 liter térfogatú kockák híján nem tudtuk ezt leellenőrizni.

Elég nagy és könnyen pakolható a raktér Elég nagy és könnyen pakolható a raktér

Étvágygerjesztőnek a CLA 250 4Matic szerepelt a menüben, ezzel kezdtem az ismerkedést. Nem is olyan rég még a felfrissített B-osztályban próbáltam ezt a hajtásláncot, és ahhoz képest sokkal jobban működik a dolog úgy, hogy fél emelettel lejjebb ülök. Nem dől annyira a karosszéria, és az ülésnek is van értékelhető oldaltartása. A 210 lóerős, 2,0 literes turbómotor jól húz, a 7 fokozatú duplakuplungos váltó észrevétlenül pakolja a fokozatokat – ilyennek képzelik a sorozatgyártású autó fejlesztői a sportváltozatot. És ezt fokozták az AMG mérnökei 150 lóerővel, új felfüggesztéssel és sportosabb hangulattal. Utóbbi meglepő módon azáltal is jobbá teszi az autót, hogy a kagylóülés támlája sokkal vékonyabb a normál ülésénél, mögötte érezhetően több lábhely jut az embernek. Közúton nem érezni a 360 lóerőt, bukótér hiányában a sofőr se nyomja olyan bátran a gázpedált, ellenben a korlátozás nélküli német autópályán nagyon hirtelen ugrik fel akár 200 km/óra körüli tempóra is a CLA 45 Shooting Brake. Kollégákkal való konzultációt követően azt állapítottuk meg, hogy ugyanez a hajtáslánc az A-osztályba csomagolva sokkal nagyobb élményt nyújt azáltal, hogy fújtat a turbó, prüszköl a kipufogó. A CLA mentes az ilyesfajta hatásvadász körítéstől, meg persze vagy egy mázsával nehezebb is.

Ez nem igazi AMG, csak egy sima 250 Sport, de a narancsszínű csíkok miatt még sportosabb a megjelenés Ez nem igazi AMG, csak egy sima 250 Sport, de a narancsszínű csíkok miatt még sportosabb a megjelenés

Kifejezetten az európai piac számára készítették a praktikus befejezésű kupét, amelyet a lépcsős hátú változathoz képest nem is adnak drágán, nagyjából 165 ezer forintos felárral kell számolni.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!