Nincs változás az első sorban, a zebrafa betét még mindig jól néz ki

Nem sok, 11 centi, a Lexus mérnökei mégis vért izzadtak, hogy ez a nyújtás ne látszódjon az RX karosszériáján, amellyel kapcsolatban a közvélemény-kutatásokon a vásárlók következetesen annak lendületes, kupés megjelenését emelik ki, mint döntési okot. A toldás a hátsó tengely mögötti részre került, mégpedig azért, mert a mérnökök úgy ítélték meg, hogy szükség van ennyi helyre ahhoz, hogy még három üléssor használatakor is megfelelő méretű legyen a beltér. Kívülről a típusjelzéshez biggyesztett L betűről, illetve a hátsó szélvédő alján elhelyezett ablaktörlőről lehet felismerni a családi használatra szánt változatot, ember legyen a talpán, aki kiszúrja, hogy meredekebb szögben áll a hátsó szélvédő és hosszabb a tetőlemez.

A tengelytáv változatlan, a hátsó túlnyúlás 11 centivel hosszabb

Az átalakulás egyébként már a második sornál elkezdődik, az itt lévő üléspad alsó részét keskenyebbre vették, hogy mindkét oldalon egy-egy fellépőt alakítsanak ki, illetve az ülőlap is feljebb került azért, hogy a hátsó utasok lábfeje kényelmesebben elférjen alatta. Maga az ülés 15 centi hosszú sínen tologatható, illetve a támla is előrebillen a harmadik sorba való bemászás megkönnyítésére. A prémium szabadidő-autók közül a legnagyobb nyílást tárja fel az RX L, ezenkívül a mérnökök minden egyéb akadályt igyekeztek eltüntetni. A második sor biztonsági öveinek felső pontja az ablakvonal alá költözött, és alaphelyzetben az öv nem lóg be a térbe. A gyakorlati próba alapján legfeljebb tinédzsereknek ajánlott a harmadik sor, ahogy azt a sajtóanyag is taglalja. A harmadik sorban utazóknak külön légkondizónájuk van, a vezérlőpanel a bal oldalfalon helyezkedik el.

Családos vásárlók kérték a hétszemélyes Lexust, megkapták: legfeljebb kamaszok számára ajánlja a harmadik sort a Lexus. Baloldalt van a hátsó üléseket vezérlő kapcsoló és a klímapanel

A csomagtér irányából nézve szintén a bal oldalfalon találjuk a legfontosabb kapcsolókat, az itt lévő gombokkal lehet a padlóból elő- vagy oda visszahajtani az üléseket, a mozgatást villanymotorok végzik. A csomagtér végénél kialakított padló alatti rekeszben van hely a kalaptartó rolónak és a helytakarékos pótkeréknek is. A 11 centivel megnyújtott hátsó résznek köszönhetően a raktérpadló hossza ötszemélyes konfigurációban 1067 mm. A térfogat a harmadik üléssor mögött 176 liter, a második mögött az ülésperemig pakolva 474-591 liter (a tologatható pad két végpontját nézve), míg ledöntött hátsó üléssorokkal 1656 literes a raktér, ami mintegy 130 literes bővülést jelent a normál karosszériához képest.

Szeretik a kupés megjelenést a vásárlók, ezért megtartották azt

Az európai piacon csak az újabban „töltést nem igénylő” néven emlegetett hibrid hajtással lesz elérhető a nyújtott karosszéria, ami 313 lóerős rendszerteljesítményt és virtuális összkerékhajtást jelent. Ezzel 8 másodpercig tart a 0-100 km/órás gyorsulás, és 5,9 l/100 km a szabványos fogyasztás, de az ügyfelek mindennél többre értékelik majd a finom és csendes működést. A Lexus magyarországi forgalmazója 2,8 milliót enged minden RX, így a hosszú változat árából is, ami Executive kivitelben 19,2 milliós indulóárat kap, ez 1 millió forinttal több, mint a normál karosszéria esetében.

Lexus RX 450hL
Összlökettérfogat: 3456 cm3
Hengerek/szelepek: V6/24
BENZINMOTOR
Max. teljesítmény: 193 kW/262 LE 6000/ perc
Max. forgatónyomaték: 335 Nm 4600/perc
VILLANYMOTOR elöl
Max. teljesítmény: 123 kW/167 LE
Max. forgatónyomaték: 335 Nm
VILLANYMOTOR hátul
Max. teljesítmény: 50 kW/68 LE
Max. forgatónyomaték: 139 Nm
HIBRIDRENDSZER
Max. teljesítmény: 230 kW/313 LE
Hossz./szel./mag.: 5000/1895/1700 mm
Tengelytáv: 2790 mm
Saját tömeg/teherbírás: 2205/635 kg
Csomagter: 176-1656 l
Üzemanyagtank: 65 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 8,0 s
Max. sebesség: 180 km/h
Város/országút/vegyes: 6,2/6,0/5,9 l/100 km
CO2-kibocsátás: 136 g/km
Alapár: 19 200 000 Ft