Az RC tengelytávja 70 mm-rel rövidebb az IS-énél, légellenállási együtthatója Cw 0,30

Nagy utat tett meg a Toyota, mire prémiummárkája Európában is megtalálta saját vevőkörét. A Lexusnak először a presztízsét kellett felépítenie, majd tovább kellett lépnie a konzervatív formatervekről a látványosabb dizájn felé. Mivel a japánok semmit sem vesznek félvállról, a fiatalításba is sok energiát fektettek. Az IS és testvérmodellje, az RC, a hatalmas, orsó alakú hűtőrács mellett extravagáns, két részből álló fényszóróval lépett piacra, ami megosztotta a vásárlókat, ezért az esedékes frissítés során az új LC csúcskupé visszafogottan lehengerlő stílusában finomítottak a külsején. Az eredmény önmagáért beszél!

Új színekkel bővült a kárpitválaszték, és új analóg óra is került a műszerfalra

Bámulatos, hogy egy új fényszóró, vagy egy átrajzolt lökhárító mennyivel többet képes kihozni a klasszikus formából, így az RC egy kevésbé egyéni, időtálló karakterrel folytathatja pályafutását. Szebb hűtőrács, izgalmasabb hátsó lámpa, látványos külső tükör és jobb aerodinamika teszi vonzóbbá. Nem sportosan elegáns, inkább elegánsan sportos, ami az egész autó koncepcióját is jól jellemzi. Utasterében apró változtatásokkal fokozták a minőségi benyomást. A középkonzol gombjait körülvevő szálcsiszolt borításon, vagy az LC-ből ismerős analóg órán kívül az ülések tömése is új, illetve a díszvarrás és a hangulatvilágítás is kifinomultabb. Ezenkívül új külső és belső színekkel bővült a választék.

A Lexus-szellemiség kézzelfogható eleme az egyetlen választható, 223 lóerős, öntöltő hibrid hajtáslánc

Kecsesebb megjelenés és élesebb kezelhetőség, erről szól ez a frissítés, ennek érdekében módosították az elöl kettős keresztlengőkaros, hátul multilink felfüggesztést a jobb tapadás és irányíthatóság kedvéért. Új lengéscsillapítókkal, feszesebb hangolással és a szervorásegítés megváltoztatásával javítottak a futómű visszajelzésein, melyben az új, 19 colos felnikre kerülő gumiabroncsoknak is szerepük van. Mindez akár arra is utalhatna, hogy az RC-t sportautónak szánják, pedig azt a szerepet szigorúan az RC F számára tartják fenn. Az egyetlen választható hibrid hajtáslánccal kifinomult gran turismóként érdemes tekinteni a középkategóriás kupéra, amely csak annyira tartja ellenfelének az Audi A5-öst, a BMW 4-es sorozatot vagy a Mercedes C-kupét, amennyire a márka vevőköre számításba veszi az említett riválisokat.

A hátsó lökhárítóval együtt a lámpákat is az LC stílusában változtatták meg

Bár a 2,5 literes, szívó benzinest használó, előző generációs rendszer 223 lóerős összteljesítménye többet ígér, nem a vérpezsdítő motorhangról, az ülésbe lapító gyorsulásról és a kanyarvadászatról szól ez a Lexus, hanem a vezetés öröméről, a részletek harmóniájáról, a csendről és a nyugalomról. Ahogy az IS, úgy az RC is képes elvarázsolni a sofőrjét. Visszafogott méretei, masszív felépítése, egy tömbként mozgó karosszériája, direkt reakciói teszik szerethetővé. Minden különösebb fényűzés nélkül is értékesnek érezzük, ami sokat jelent az esetenként több extrát és személyre szabási lehetőséget kínáló vetélytársak ellen.

Lexus RC 300h
Összlökettérfogat: 2494 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16
BENZ INMOTOR
Max. teljesítmény: 133 kW (181 LE) 6000/perc
Max. nyomaték: 221 Nm 4200-5400/perc
VILLANY MOTOR
Max. teljesítmény: 105 kW (143 LE)
Max. nyomaték: 300 Nm
HIBRID RENDSZER
Max. teljesítmény: 164 kW (223 LE)
Hossz./szél./mag.: 4700/1840/1395 mm
Tengelytáv: 2730 mm
Tömeg/teherbírás: 1735/435 kg
Csomagtér: 340 l
Üzemanyagtank: 66 l
0-100 km/h: 8,6 s
Max. sebesség: 190 km/h
WLTP kombinált: 5,9 l/100 km
CO2-kibocsátás: 131 g/km
A modell alapára: 16 990 000 Ft