Addig is a MÁV Rt. áthelyezi szemeretelepi megállóját a Ferihegy 1-es termináljához. A beruházás a köz- és magánszféra együttműködésével, úgynevezett PPP-projekt keretében történne meg – jelentette ma be Kozák Tamás, a MÁV stratégiai vezérigazgató-helyettese. Mint kiderült a megvalósíthatósági tanulmány kidolgozása már elkezdődött, s a napokban szerződéskötésre kerül sor a MÁV és a Budapest Airport Rt. között. A tervek szerint 2006-ban kiírják a megvalósításhoz szükséges tendereket, 2007-ben pedig elkezdődhet a kivitelezés is. Pákozdi Tamás, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Vasúti Közlekedési Főosztályának vezetője rámutatott, hogy Ferihegy forgalma a következő években eléri a kritikusnak számító évi tízmilliós utasszámot. Ennek mozgatása közúton már lehetetlen – tette hozzá Pákozdi.