Magára talált a Peugeot márka, amit a legjobban az jelez, hogy nincs többé audis orr, az aktuális arculatnak megfelelő széles és lapos hűtőrácsot kapott az 508-as – a kiegyenesített motorháztetőnek köszönhetően pedig ez feljebb van, mint a korábbi darab. A limuzin látványos hátsó lámpáit a sanghaji formatervező stúdiónak köszönhetjük – arrafelé csak ezt a karosszériát forgalmazzák, és ők kérték ezt a megoldást. Az Európában elérhető GT-nél és a kombinál LED-pöttyökből áll össze a hátsó fény, ez egy kicsit sablonos megoldás. Azon a gyakorlati hibán nem javítottak, hogy a limuzin csomagtérfedelének felnyitásakor a rajta lévő víz a csomagtérbe csurog.

Csak a fotó kedvéért markolja a kolléga az előválasztókart, egyébként nem igényel nagyon beavatkozást az okos szerkezet Csak a fotó kedvéért markolja a kolléga az előválasztókart, egyébként nem igényel nagyon beavatkozást az okos szerkezet

Az utastérben a korábbinál 1,27 centivel nagyobb képátlójú érintőképernyő határozza meg a középkonzol megjelenését, az adottságok miatt a menü-gyorsgombokat itt nem a két szélén helyezték el, hanem a fejegységen. A színes fel-a-fejjel kijelző állítását a kormány mellett, balra alul lévő lehajtható fedél mögött találjuk – ide dugták a motorleállító kikapcsolóját is, nehogy az ember használja. Félig-meddig az utastérrel kapcsolatos újdonság még a holttérfigyelő megjelenése, a külső tükrökben elhelyezett piktogramok felvillantásával és csipogással figyelmeztet a rendszer az esetleges balesetveszélyre.

Új hengerfejet kapott az 1.6 THP. CSuda jó motort hoztak össze a francia mérnökök BMW-alapon Új hengerfejet kapott az 1.6 THP. CSuda jó motort hoztak össze a francia mérnökök BMW-alapon

Új hengerfejjel, átprogramozott motorvezérléssel és átalakított kipufogóval fiatalították meg az 1.6 THP-t, amely jelen állapotában már 165 lóerőt tud, teljesíti az Euro 6-os előírásokat, és bizony nagyon jó kis motor. Csendes, nyomatékos, ha kell, gyorsan pörög – ennél több nem nagyon kell. Ha igen, akkor az 508-as kínálatában ott van még a 204 lóerős biturbó-dízellel szerelt GT, vagy a szintén 204 lóerős, összkerékhajtású hibrid sportszedán, a HYbrid4.

A csomagtérfedélről befolyik a raktérbe a víz A csomagtérfedélről befolyik a raktérbe a víz

A 2,0 literes BlueHDi sokkal hangosabb az 1.6 THP-nál. Amíg a benzinesben utazva leginkább azon filozofáltunk társammal, hogy a nagyon halk alapzajban vajon melyik a domináns – a gördülési zajban egyeztünk meg vagy 10 perc fülelést követően -, addig a dízelben már a JBL hifi szolgáltatásait kellett igénybe venni ahhoz, hogy az egyébként halkan, de állandóan jelen lévő dízelzajt eltüntessük – a mallorcai orosz nyelvű retro-adót állítottunk be. Ez bizony nagy csalódás volt. Több, mint 2 órán át hallgattuk az adást, és egy orosz számot se adtak le. Felháborító!

A kínai piac miatt lett sokkal látványosabb a szedán befejezése. Ott is végezték a munkának ezt a részét A kínai piac miatt lett sokkal látványosabb a szedán befejezése. Ott is végezték a munkának ezt a részét

A másik nagy újdonság a hatfokozatú Aisin automatikus váltó harmadik reinkarnációja, amely már motorleállító alkalmazását is lehetővé teszi. Utóbbi miatt egyébként egészen a megállásig vár a motor lelövésével, de aztán akkor egy kicsit túl is lihegi a dolgot – Stop táblánál pillanatnyi megállásra is leáll a motor, csak hogy rögtön újrainduljon, amint az ember megint a gázra – vagy a dízelnél a menetpedálra – lép. A motorok életre kelése villámgyors, még meg se érinti az ember talpa a jobb oldali pedált, már járnak az erőforrások, nincs zaj, nincs vibráció. Jó az áttételezés, szükség esetén gyorsan visszakapcsol, a Sport-módra nem is nagyon vágyik a sofőr, mert olyan jól dolgozik alapból. A dízelnél egyébként azért érdemes Sport-ba kapcsolni a váltóvezérlést, mert ilyenkor egy fokozatot visszavált a szerkezet, és egy kicsit kellemesebb hangú fordulatszám-tartományba kerül a motor. Szükség esetén az előválasztó-karral vagy a kormány mögötti fülekkel manuálisan is be tud avatkozni a sofőr, de erre igazán csak motorfékezéskor van szükség.

Sokkal látványosabban világítanak a lépcsős hátú LED-es lámpái Sokkal látványosabban világítanak a lépcsős hátú LED-es lámpái

Magyarországon október 10-én indul a sokkal magabiztosabb megjelenésű és tudású Peugeot 508-as forgalmazása, az 1.6 VTi alapmodell ára hatmillió Ft alatt marad. A 150 vagy 180 lóerős BlueHDi, illetve a 165 lóerős 1.6 THP kezdettől fogva elérhető lesz, az 1,6 literes, 120 lóerős BlueHDi csak a jövő nyáron jön – addig a 115 lóerős e-HDi marad a kínálatban. Új elem, hogy az eddig csak RXH-ként, HYbrid4 hajtással elérhető szabadidő-autós körítésű kombi nemsokára már 180 lóerős dízelmotorral és elsőkerékhajtással is elérhető lesz. Pontos vételárakkal csak a forgalmazás megindulásakor tud majd szolgálni a Peugeot, külföldön még nem bólintottak rá a kalkulációra.

Innen nézve a kombi nem változott sokat. Minek is? Innen nézve a kombi nem változott sokat. Minek is?

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!