Rohamtempóban érkezett meg Budapestre a Route 301-es túra, ahol rögtön három darab, magyar rendszámmal ellátott autó várta a francia rendszámos kalandorokat. Utóbbiak kalandjairól a múlt héten beszámoltunk itt az Autó-Motor weboldalán, előbbieket meg ki is lehetett próbálni.

Az 1,6-os benzinmotorral szerelt csúcsváltozat kulcsát sikerült megkaparintani. Erről tudni kell, hogy nem a BMW-féle, hanem a Peugeot saját 1,6-osának továbbfejlesztett változata hajtja, a teljesítmény115 lóerő, de ennél fontosabb, hogy 87 oktános benzinnel is gond nélkül üzemel. Erre az exportpiacok miatt van szükség, szintén ezért lett belső nyitású a tanksapka – Észak-Afrikában az autóvezetők nem szállnak ki tankoláskor, hiszen a személyzet intéz mindent, ők csak fizetnek. A csúcsváltozatban is csak manuális a légkondi, de extra teljesítményű, hogy sivatagban is képes legyen lehűteni az utasteret – a két alsó szinten „európai” kihívásokra tervezett klíma érhető el.

Könnyen vezethető a 301-es, a minőségérzettel sincs baj Könnyen vezethető a 301-es, a minőségérzettel sincs baj

Belül egyébként csak a váltókar utal arra, hogy a PSA konszern kisautó-padlólemezére épülő autóban foglalunk helyet. Menet közben egyébként a leghangosabb zajforrás a váltás, a váltókar hangosan klattyogva mozog a fokozatok között, miközben nem kell erőltetni egyáltalán. Itt nincs játékosan összekevert műszerfal, mint a 208-asban, épp csak a lakkfekete középkonzol utal arra, hogy mai autóban ülünk. Navigáció még felár ellenében sincs, az ablakemelő kapcsolókat a váltókar előtt, a padlón találjuk (a hátsókat megismételték a könyöklő mögött), a kézifékkar mellett van a rádió vonal- és USB bemenete.

A kormány mögött, balra lent elrejtett kapcsolót hosszasan nyomva lehet nyitni a csomagteret a vezetőülésből A kormány mögött, balra lent elrejtett kapcsolót hosszasan nyomva lehet nyitni a csomagteret a vezetőülésből

Egyébként minden a helyről szól a Peugeot 301-esben. A már említett, középre helyezett ablakemelők miatt elöl is nagyon széles az utastér, hátul derékban elég a szélesség, a lábtér egyenesen fejedelmi. Fejtámla azonban nincs, és abból is csak kettő van – a középső utasnak még a támla tetején lévő dudor se jutott. A szélső helyeken ISOFIX rögzítési pontokat alakítottak ki. Az autó igazi csábereje a csomagtér, amely nem a franciás vízmértékkel, hanem a németes kockával (VDA) mérve 640 literes. Pakolhatóságát egyedül az nehezítheti, hogy a zsanérok nagyon belenyúlnak a térbe, ami egyébként hosszú – nem árt valami kampót rendszeresíteni ahhoz, hogy az előrecsúszott tárgyakat ki tudjuk halászni. Vagy lehajthatjuk az aszimmetrikusan osztott hátsó üléstámlát. Padlója alatt teljes értékű pótkerék lapul, de azt messze elöl található. Egyfelől így van hová elhelyezni az egyébként is az autóban cipelt dolgokat, de defekt esetén teljesen ki kell pakolni mindent, és nagyon nyújtózkodni kell. De ilyesmire remélhetőleg soha nem fog sor kerülni.

Hatalmas a raktér, és a nyílása sem kicsi - a zsanérok nagyon belógnak Hatalmas a raktér, és a nyílása sem kicsi – a zsanérok nagyon belógnak

Egyelőre annyit lehet tudni, hogy az 1,2 literes, 78 lóerős háromhengeres benzinmotorral szerelt alapváltozat 3 millió forint alatt már elérhető lesz, egyébként még folynak az ártárgyalások a gyárral. Decembertől már az összes kereskedésben elérhető lesz az autó, a tesztvezetések várhatóan már hamarabb megkezdődnek. Addig is szeretnénk a figyelmükbe ajánlani a nyereményjátékot, amelyen 5 napos Peugeot 301 hosszú hétvégét illetve 10 darab Peugeot karórát lehet nyerni.

Csendes az 1,6-os benzines, ára még nem ismert Csendes az 1,6-os benzines, ára még nem ismert

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!