Ráeszmélt a Suzuki, hogy ideje megmutatni az embereknek, hogy a legújabb autóik már nem ugyanazok, mint amivel a magyarországi pályafutásukat kezdték. Épp azért arra kértek minket, hogy mondjuk meg a kedves olvasónak: menjenek el a márkakereskedésekbe, és üljenek bele egy új SX4 S-Crossba, és próbálják ki.

Nekünk erre a zsámbéki Driving Camp központban volt lehetőségünk, ahol a rántópadon kezdtünk. Valamiért nem szeret engem ez a szerkezet, most a háromból csak egyszer oldott ki; egy korábbi Mercedes rendezvényen is megmakacsolta magát a hidraulika, amikor én voltam soron. Szóval az egy alkalommal, amikor rántott a pad, könnyen összeszedtem az autót, elég közvetlennek tűnik a kormányzás.

A külső, legextrémebb országúti helyezeteket szimuláló nagy körön való száguldás már jobban érdekelt. Néhány bója-sorral tették izgalmasabbá az egyeneseket, a lassítók távolsága ráadásul változó volt. Először elkövettem azt a hibát, hogy bekapcsolt ESP-vel indultam neki a feladatnak. A lassítónál bizony nagyon határozottan fékezett és vette el a teljesítményt az elektronika, és a kanyargós részen elég nehéz kellő ideig nyomva tartani a gombot, hogy megszabaduljon az ember a elektronikus póráztól. De sikerült, és nem estem le a  pályáról sem.

A nélkül viszont egészen jól vezethető az SX4 S-Cross. Kiszámíthatóan mozog, tolja az orrát kifelé, de nincs terhelésváltási reakciója, így nem okoz meglepetést. Az igazat megvallva fogalmam nincs, milyen az 1,6-os dízel teljesítményleadása, mert végig kettes-hármas fokozatban, nagy gázzal haladtam az autóval, de nem nagyon maradtam le a felvezetőautótól. Egyébként elsőkerékhajtású autót vezettem, így nem tudtam megtapasztalni egyelőre, milyen is Sport-fokozatban az összkerékhajtás – ilyenkor több nyomatékot küld hátra az elektronikusan vezérelt, lamellás tengelykapcsoló és az elektronikus gázpedál reakciója is közvetlenebb lesz.

Szóval ennek megtapasztalása majd a tesztre marad, aki nem tud addig várni, az látogasson el egy márkakereskedésbe, és próbálja ki a Suzuki SX4 S-Cross-t. Az alapár ötmillió – benzinmotor, elsőkerékhajtás -, a legdrágább az összkerekes csúcs-felszereltségű dízel 8,5 millióért. Idén egyébként legfeljebb 1000 példányt fognak értékesíteni az újdonságból hazánkban, ekkora flottát sikerült lefoglalni a magyar piac számára.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!