Világautó a Chevrolet Cruze, amelyből elsőként az Észak-Amerikában és Ázsiában nagy érdeklődésre számot tartó lépcsőshátú változatot dobták piacra. Most jönnek az európai piacra szánt verziók, elsőként az ötajtós, amelyet 2012 nyarán követ majd a kombi.

Jó az anyagminőség, sok a hely, azonban könnyű térddel eltekerni a hőfokszabályozót Jó az anyagminőség, sok a hely, azonban könnyű térddel eltekerni a hőfokszabályozót

Egyelőre azonban meg kell elégednünk az ötajtós karosszériával, igaz, ennek méreteire sem lehet panaszkodni. A karosszéria hossza meghaladja a 4,5 métert – igaz, csak 1 centivel –, s maradt a 2685 mm-es tengelytávolság. Ezek után nem csupán az utastér méretével bánhattak bőkezűen a tervezők, de az alaphelyzetben 413 literes raktér is tágas. No de hogy a hátsó ülés ledöntése után miért csak 883 literes a kihasználható tér, az rejtély, mert hely van bőven.

A vételár az igazi hab a tortán

De nem spóroltak az autóba épített anyaggal sem, az általunk próbált 1,8 literes benzines forgalmijában 1468 kg-os saját tömeg szerepelt, a 2,0 literes dízel 1560 kg-jával már igazi nehézsúlyú bombázó a kategóriában. Az előbbi érték egyébként magyarázat arra, miért érezni halottnak a benzinmotort. A 141 lóerő érzésre csak papíron van meg, ha azonban elég gátlástalanok vagyunk a gázpedál kíméletlen taposásához, kisvártatva elő is csalogatható belőle. Erre egyébként előbb-utóbb mindenki rákényszerül, hiszen komolyabb emelkedőn kifogy a szusz a motorból, s vissza kell kapcsolni.

A dízelmotort szerencsére alaposan gatyába rázták a lépcsőshátú Cruze bemutatkozása óta. A 2,0 literes négyhengeres teljesítményét 150-ről 163 lóerőre növelték, s öt- helyett hatfokozatú, kézi kapcsolású váltó jár hozzá. Rá sem lehet ismerni az erőforrásra, olyan fürgén mozgatja a kompakt ötajtóst, ha nem lenne a kanyarban a karosszériát az ív külső része felé húzó centrifugális erő, még azt hihetnénk, sportos az autó.

Csak a B-oszlop mögött változott a karosszéria. Jövőre kisebb dízel és kombi is lesz Csak a B-oszlop mögött változott a karosszéria. Jövőre kisebb dízel és kombi is lesz

A legjobbat azonban a végére hagytuk – mégpedig a vételárakat. Már 3 599 000 forintért megkapjuk a 126 lóerős, 1,6-os benzinessel felszerelt alapváltozatot, a gazdagabb felszereltségű 1,8-as benzines 820 000 forinttal kerül többe, míg a dízelért legalább 5 395 000 forintot kell kifizetni. Jövő tavasszal egyébként egy kisebb teljesítményű és olcsóbb, 1,7-es dízellel is kedveskednek a vásárlóknak.

100 kiskutya a csomagtérben – nem tévedett a Chevrolet, hanem a születésnapra utal 100 kiskutya a csomagtérben – nem tévedett a Chevrolet, hanem a születésnapra utal

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!